Egy túrkevei húsüzemet függesztett fel a Nébih
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatok és engedély nélkül végzett tevékenység miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy túrkevei húsüzem működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – tájékoztatta a Nébih kedden az MTI-t.
A hatóság azonnal kivont a forgalomból 9,6 tonna nem nyomonkövethető és illegálisan végzett tevékenységből származó, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert – közölték.
Az ellenőrök tapasztalata szerint az üzem helyiségei, és több, az élelmiszer előállításnál használt eszköz, berendezés, valamint a dolgozók munkaruhája is erősen szennyezett volt, több területet pedig rágcsálóürülék szennyezett.
A falak és a mennyezet, valamint azok lemezburkolata több helyiségben sérült, illetve korrodált volt. Az üzemben előállított élelmiszerek tárolása több esetben alátét nélküli ládákban, a padozaton történt. Az egységben az eszközfertőtlenítők sem működtek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges hőmérséklet kijelzővel.
Közölték: a vizsgálat során az üzem alaprajzán nem szereplő helyiséget, benne egy gépkocsira szerelhető fagyasztókonténert is találtak az ellenőrök. A tárolóban juhhúst és belsőségeket, darabolt szarvashúst, valamint – közvetlenül a padlóra helyezve – lebőrözött fagyott szarvastesteket találtak az ellenőrök
– írták.
Az ellenőrök tapasztalata szerint az üzem nyomonkövetési rendszere 2024 novembere óta nem működött és az engedély alapján sem juh-, sem vadfeldolgozást nem végezhettek volna az egységben.
Továbbá megállapították, hogy a működési engedélyéből korábban törölt zsírolvasztást tovább végezte a vállalkozó.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb rovarölő szerekkel lehet védekezni az amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate…
Tovább olvasom >Fokozott figyelem a pincékben ‒ a mustgáz komoly veszélyt jelenthet
Az idei szüreti időszak beköszöntével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)…
Tovább olvasom >Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága betegsége
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >