Egy nap másokért! A segítségnyújtás lelki feltöltődés
A dm február 1-én indította útjára dolgozói körében az Egy nap másokért elnevezésű programot. A megmozdulás célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az önkéntes munka jelentőségére. A program indulása óta több mint 100 lehetőséget kínált a vállalat a dolgozóinak országszerte önkéntes munka végzésére. Ez idáig több mint 30 munkatárs vett részt a programban, és a jelentkezők száma napról napra nő.
A drogéria az elmúlt 20 évben elköteleződött a környezetvédelem, az egészséges életmód, és szociálisan hátrányos helyzetben élő családok, gyermekek támogatása mellett. Az Egy nap másokért kampány célja, hogy a dm Magyarország munkavállalói, a munkaidejükből 1 napot arra fordítsanak, hogy országszerte, önkéntesen, gyakorlati tudásuk felhasználásával segítsenek civil szervezeteknek, közösségeknek. Ezzel felhívva az emberek figyelmét az önkéntes munka fontosságára, s így biztosítva lehetőséget a személyes fejlődésre.
„A dolgozók körében nagyon pozitív fogadtatása volt a kezdeményezésnek. Fontosnak tarjuk, hogy a munkavállalók azonosulni tudjanak a vállalat törekvéseivel”- mondta el a programról Kanyó Roland PR menedzser- „Örömmel látjuk, hogy napról napra nő a résztvevők száma, és egyre többen ajánlanak a figyelmünkbe szervezeteket. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a beteg gyermekekkel foglalkozó civil szervezeteket és az állatmenhelyeket részesítik előnyben a munkatársak, de szívesen látogatják a szociálisan hátrányos helyzetben élő családok támogatására létrehozott alapítványokat is”
A program során kiemelt cél, a helyi segítségnyújtás. A dolgozók elköteleződését növeli, hogy saját környezetükben tehetnek a közjó érdekében. Józsa Mariann cégvezető a lakóhelyéhez közeli Regina házban töltött egy napot.
„A REGINA Alapítvány célcsoportja a családok, a nők. Fő céljuk segíteni a nők visszailleszkedését gyest követően a munka világába, nők és gyermekek elleni erőszak megfékezése, fenntarthatóság és egészségvédelem. Ehhez kínálnak programokat, tanácsadással is foglalkoznak.”- számolt be élményeiről a cégvezető-„Az alapítvány alkalmazottjával többnyire ketten dolgoztunk, a nap során takarítottunk, válogattuk a tárgyakat, és egy álló polcot szereltünk össze. Igazi kiszakadás a mindennapok mókuskerekéből, lelki feltöltődés volt számomra ez a nap. Jó érzéssel tölt el, hogy mindössze egy napom ráfordításával milyen sokat tudtam segíteni.”
Az alapítvány szívesen látja az önkénteseket, így dm programjáról is pozitívan nyilatkoztak: „A REGINA Alapítvány örömmel fogadta a dm egyik vezetőjének önkéntes munka felajánlását. Annál is inkább, mert kevés fizetett munkaerőnk van, többnyire mi is önkéntesekkel dolgozunk. Józsa Mariann az adományos tárgyak válogatásában, takarításban volt segítségünkre, és mint a fotón is látszik barkácsolásban is elkélt a segítség”- mesélt a közös együttműködésről Pilcsik Tünde az alapítvány vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >