Egy nap alatt több mint 8800-zan pályáztak magánszálláshelyek felújítására
Több mint 8800 pályázat érkezett be a csütörtökön elindult, 60 milliárd forintos keretösszegű magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztésére kiírt támogatásra – mondta Horváth Péter, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Esztergomban.
A beérkezett pályázatok közel 28 ezer szoba felújítására igényelnek támogatást 27 milliárd forint értékben.
Horváth Péter elmondta, hogy a vidéki térségben legfeljebb 8 szobával működő magánszálláshelyek felújítására szobánként maximum 1 millió forint nyerhető el a csütörtökön elindult pályázati konstrukcióban.
A programnak köszönhetően a magán- és egyéb szálláshelyek üzemeltetői eddig soha nem látott lehetőséget kapnak a fejlesztésre – fűzte hozzá a vezérigazgató. Mint mondta, a támogatásokat az előzetes tervek szerint még a nyáron szeretnék folyósítani.
Hozzátette, azt remélik, hogy a felújításokkal csökken a magánszálláshelyek szezonalitása, megnő a működési idejük.
Horváth Péter kiemelte, hogy a pályázatok beadásának elősegítésére Kisfaludy Pontokat hoznak létre országszerte 20 nagyváros Tourinform irodájában és egyéb információs pontokon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >