Egy nap 3416 forintot költöttünk a boltban
De ha Budapesten él, akkor 3.987 forintot. Ha pedig Nógrádban, akkor 2.476 forintot. 2021 első három negyedévében az egy főre jutó boltos költekezésben 412 ezer forint volt a különbség. A Balaton környékén is tágabbra nyíltak a pénztárcák.

Budapesten költjük a legtöbbet
Az egyes megyékben élők között egy főre számolva 2021 januárja és szeptembere között 412 ezer forint különbözőség alakult ki a boltos költekezésben, az időszakot együtt nézve. Az egy napra jutó költekezésben pedig 1.511 forint a különbség.
Az országos átlag 932 ezer forint, kilenc hónapra mérve, egy napra számolva pedig 3.416 forint.
Az élen Budapest, a végén Nógrád megye vásárlói állnak. Pest megye kiemelt agglomerációs sajátosságai révén a második a költekezési sorban.
És az élbolyban ott sorakoznak a Balaton parti megyék, Zala, Veszprém, Somogy, nyilván a nyaranta megugró turizmus és a legújabb mozgás, sokak odatelepülése révén.
A gazdaság teljesítményének, az iparosodottság és a foglalkoztatás hullámai is befolyásolták a boltos költekezést az egyes megyékben.
A megyéknek is megvannak a maguk sajátosságai, mások a gazdaság fejlettségének szintjei, ezen keresztül eltér a vásárlóerő, különböznek a közlekedési viszonyok, más a településszerkezet és sokat számítanak például az idegenforgalmi adottságaik is.
Az országos átlag felett Budapest mellett hat megye boltos vásárlása mozgott, a többi megye vásárlóinak pénztárcája az átlagosnál kisebbre nyílt:
egy főre jutó boltos költekezés | január-szeptember (ezer forint) | egy napra jutott (ennyi forint) |
Budapest | 1.088,4 | 3.987 |
Pest | 1.065,6 | 3.903 |
Zala | 1.030,9 | 3.776 |
Győr-Moson | 1.013,8 | 3.714 |
Veszprém | 977,6 | 3.581 |
Somogy | 967,8 | 3.545 |
Fejér | 958,4 | 3.511 |
Vas | 928,5 | 3.401 |
Komárom | 907,7 | 3.325 |
Csongrád | 897,3 | 3.87 |
Heves | 879,5 | 3.222 |
Bács-Kiskun | 875 | 3.205 |
Baranya | 872,5 | 3.196 |
Tolna | 845,2 | 3.096 |
Jász-Nagykun | 844,8 | 3.095 |
Hajdú-Bihar | 798 | 2.923 |
Békés | 764,1 | 2.799 |
Borsod | 762,8 | 2.794 |
Szabolcs | 703,9 | 2.578 |
Nógrád | 676 | 2.476 |
országos | 932,5 | 3.416 |
KSH, egy lakósra jutó kiskereskedelmi forgalom, 2021. I-III. negyedév, érték január-szeptember: ezer forint, egy napra: forint, |
(blokkk.com, 2022. január 6.)
Kapcsolódó cikkeink
Évente közel 40 különböző kereskedőnél vásárolnak az amerikai fogyasztók
A Circana friss kutatása szerint az amerikai háztartások egy éven…
Tovább olvasom >Óvatosság indokolt AI-tanácsok terén, ha pénzügyekről van szó
Logikusnak hangzik, hogy a pénzügyi tanácsadásban érdemes hallgatni a mesterséges…
Tovább olvasom >Bank360: Költekezés helyett inkább spórolt a lakosság karácsony előtt
Az ünnepek előtt még szépen híztak a lakossági bankszámlák és…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >