Egy kamionnyi jelöletlen tojást foglalt le a NAV
Egy kamionnyi, Szlovákiából Magyarországra szállított jelöletlen tojást találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a határszéli Rajka közelében; a két nappal korábbi fogásról vasárnap tájékoztatta a NAV az MTI-t.
A pénzügyőrök az M15-ös autóúton, Rajka térségében ellenőriztek egy szlovák forgalmi rendszámú tehergépjárművet, amelynek szlovák állampolgárságú vezetője a szállítmányról nem tudott okmányokat bemutatni. A vámvizsgálat megállapította, hogy a tojások jelöletlenek, azokon sem a termelőt, sem a szavatossági időt nem tüntették fel – áll közleményben
A szállítmányt a pénzügyőrök vizsgálatra átadták a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának, a szállítóval szemben pedig a közlekedési engedély és egyéb fuvarokmányok hiánya miatt közigazgatási eljárást indítottak, amelynek során várhatóan több százezer forintos bírságot szabnak majd ki – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >