Egy igazi férfi helye a konyhában van

Az elsősorban sport témájú regényeiről ismert amerikai író, Daniel Duane néhány éve a gasztronómia felé fordult, és már hobbiszakácsként írta meg How to Cook Like a Man (leműfordítva: Hogy főz egy férfi) című könyvét. Elképzeléseit a teremtés koronájának konyhában elfoglalható helyéről egy a Wall Street Journal-nak írt cikkben foglalta össze idén tavasszal – az anyagot a hejcsakacsok.hu fordíttatta le és jelentette meg magyarul a világhálón.

Amikor néhány generációval korábban egy férfi azt látta, hogy neje otthagyja a konyhát, csak azért, hogy munkába állhasson, finoman szólva felháborodott. Elvesztettek valamit – legalábbis ezt gondolták. A férfiak új, mai generációja viszont nem retten meg egy kis konyhai munkától.

Napjainkban az erősebb nem egyre inkább kezdi kitaszítani a nőket a konyhából. Persze nem kizárólagosan uralják a terepet, de azért szépen kiveszik a részüket. A Michigani Egyetem legújabb jelentése szerint a női és férfi munkamegosztás nem csak a munkahelyünkön, de az otthonainkban is működik. Vizsgálatukban háromezer fiatal férfi és nő vett részt, s míg a hölgyek havonta átlag 51 fogás elkészítését vállalták magukra, addig a férfiak 34-et. Ez azt jelenti, hogy hetente körülbelül nyolcszor tesz férfi az asztalra ennivalót, a bevásárlásban pedig közel annyit vállalnak magukra, mint a nők. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a férfiak részéről micsoda érdeklődés veszi körül a főzőműsorokat, gasztronómiai magazinokat és blogokat.

A férfiak helye, úgy tűnik, egyre inkább a konyhában van. És miért ne? Valójában az erősebbik nem néhány éve lemondott kizárólagos, családfenntartói szerepköréről, mely egyszerre volt nyomasztó és elismerésre méltó, s most úgy tűnik, a nők is helyet adnak maguk mellett a konyhában.

Én legalábbis szeretek így tekinteni a dolgokra. Újságíróként a feleségemmel ugyanannyi időt töltünk munkával, közel ugyanakkora fizetésért és ugyanúgy kivesszük a részünket a házimunkából, ha hazaértünk. Az első gyermekünk születésekor nekünk is szembe kellett nézni a több millió házaspárt érintő dilemmával: ki legyen az, aki a gyerekre vigyáz, és ki legyen az, aki vacsorát főz.

Választanom kellett a vacsora és a pelenka, a serpenyő és a cumi között. A főzést választottam, és nem csak azért, mert a családomban van olyan férfi, aki a főzésből él. Az édesanyám minden egyes alkalommal házit főzött az édesapámnak. Ugyanígy a nagyszüleim is, mindkét oldalon. Akkoriban egyébként az amerikai kultúra még nem nézte jó szemmel a férfi szakácsokat. John Wayne kezében a negyvenötös colt nem lett volna helyettesíthető Bobby Flay serpenyőjével vagy Thomas Keller tűzhelyével.

Mielőtt a lányom mászni kezdett volna, már kezdtem érezni, egész jó vagyok a főzésben. Itt az ideje az esti fürdetésnek? Le kellene vetkőztetni a kicsit, miközben fülsüketítően ordít? A lefekvésnél majd ott leszek, de most sajnos meg kell éleznem az új japán acél késemet, hogy mogyoróhagymát apríthassak a vörösboros szószhoz, amivel majd a hentestől vásárolt bordaszeleteket fogom kiegészíteni.

És igen, lehet, hogy a feleségeknek nincsen szükségük hetente egyszer bordaszeletre vagy íróban sült csirkére. De ez a másik nagyszerű dolog abban, ha egy férfi főzni kezd. A vacsorafőzés, ami a házimunka megkérdőjelezhetetlen része, lehetővé teszi egy férfi számára, hogy törődjön magával, hogy igazán lélekmelengető fogásokat főzzön magának anélkül, hogy ez bárkinek is kellemetlenséget okozna.

A fiatal srácok hat órán keresztül képesek kosárra dobálni vagy több százszor megcsinálják ugyanazt a gördeszkás trükköt. Van valami ősi a férfiak gondolkodásában, ahogy igyekeznek minél koncentráltabbak lenni, minél nagyobb gyakorlati tudásra szert tenni – ugyanezért vagyunk képesek lecserélni az olajat a kocsiban vagy helyrehozni az emberi kapcsolatainkat.

De még a legprofibb szerelőknek is szükségük van speciális számítógépekre, hogy meg tudják javítani az autóinkat. A konyha ugyanilyen: azelőtt soha nem gondoltam bele, hogyan készül a reggeli vagy hogyan kell megkötözni egy sültet. A vacsorakészítésnél nincs jobb alkalom, hogy az ember letelepedjen és tanuljon. A tanulás időt és koncentrációt igényel, így aztán nyugalomra és békére van szükségünk ahhoz, hogy bort iszogatva előkészüljünk a konyhában – pont, mint az a pasas a tévében. Aztán, ha belegondolunk, az apáink ugyanezt csinálták: bütyköltek valamit a garázsban, vagy munka után még megálltak a sarki kocsmában, hogy legurítsanak egy sört.

Az ovisok persze nem feltétlen apa polipragujára vágynak, inkább hamburgert vagy spagettit szeretnének enni. De a dolgok elnyerik a jutalmukat. A gyerekeknek, ahogy nőnek, egyre kevesebb szükségük van a szüleikre, viszont a vacsora lesz az egyik legfontosabb esemény, ahol kapcsolatba kerülhetnek velük, mindegy, hogy közben mi kerül az asztalra.

Ráadásul szombat esténként mindig van társaságod, ha azt az őrült szendvicset akarod elkészíteni, amit Thomas Keller komponált a Spangol c. filmhez, ahol Adam Sandler alakította a séfet. Egyesek szerint ez a BLT (bacon-saláta-paradicsom) szendvics olvasztott sajttal és tükörtojással a filmtörténelem legkiválóbb szendvicse. Ha ugyanis a vacsora beindul, a modern feleségek odagyűlnek a konyhába egy pohár fehér borral a kezükben, a gyerekek meg egyszerűen csak részesei akarnak lenni a mókának.