Egy hét alatt 13 milliós adomány a Tesco-vásárlóktól
Saját, több millió forint értékű azonnali élelmiszer és tisztítószer adománya után, a vásárlókkal összefogva indított országos gyűjtési akciót október 13-án a Tesco a vörösiszap által károsított emberek javára. A vásárlók 200 Ft értékű adományaiból egy hét alatt több mint 13 millió gyűlt össze az áruházlánc pénztárainál. Az adományokból befolyt összeg elosztását a Magyar Vöröskereszt végzi majd.
A devecseri vörösiszap-tározó gátjának szakadását követően a Tesco-Global Áruházak Zrt. azonnal több millió forint értékű termékadománnyal, elsősorban élelmiszerrel és tisztítószerekkel segítette mind a Katolikus Karitász, mind a Magyar Vöröskereszt munkáját. Mindez a krízis első óráiban, napjaiban hatalmas segítség volt a bajba jutottaknak.
Az áruházlánc azonban múlt héttől mindenki számára lehetővé teszi az egyszerű és gyors segítségnyújtást. Október 13-ától kétszáz forint névértékű kuponok kerültek kihelyezésre a kasszáknál, amelyeket a pénztárosoknak átadva a vásárlók bármekkora összeggel támogathatják a bajba jutottakat.
Az adománygyűjtő akció elindítása óta eltelt egy hétben eddig több mint 13 millió forint gyűlt össze, és eddig 63 000 vásárló segített a rászorultakon. Az adományok elosztását a Tesco stratégiai partnere, a Magyar Vöröskereszt végzi majd – írja a tozsdeforum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >