Egy éves lett a METRO tudásközpontja, a Vevőakadémia
A METRO tudásközpontja, a budaörsi METRO-központ mellett épült Vevőakadémia már egy éve áll a tanulni vágyók rendelkezésére. Ez idő alatt 914 érdeklődő vett részt az eddig lezajlott összesen 93 képzésen – 343 különféle cég képviseletében. Amellett, hogy hiánypótló szakmai képzőközpont, a Vevőakadémia egyben kitűnő rendezvényhelyszín is: az utóbbi egy évben nem kevesebb, mint 97 rendezvényt bonyolított le 1933 résztvevővel.
A tankonyhát, konferenciatermet, kávézót, éttermet és kiskereskedelmi bemutatótermet magába foglaló Vevőakadémia megteremtése régi szakmai kívánalom volt. A tudásközpont indulásakor a tréningnaptár 9 kulináris témájú kurzus mellett barista, bármixer és kiskereskedelmi alapképzést tartalmazott. A központ népszerűségének növekedésével és a felmerülő igények gyarapodásával a METRO hamar kibővítette a kurzusok listáját, ma már 26 különféle kurzus 11 témakörben várja az érdeklődőket 9 oktatóséf és szakértő előadásában a 12 főzőállásos, 24 fős auditóriumot is tartalmazó tankonyhában. A vállalatnak sikerült olyan nagy neveket megnyernie vendégoktatóknak, akik szintén garantálják a hallgatók fejlődését.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >