Egy év alatt nagyot drágult a burgonya és a zöldség

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 17. 00:03

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 júniusában alig észrevehetően csökkent az előző év azonos időszakához képest – jelentette a KSH.

A növényi termékek árszínvonala stagnált, az élő állatok és állati termékeké 1,5%-kal csökkent. 2010. január–júniusban az agrártermékek termelőiár-szintje gyakorlatilag nem változott az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 2,0%-os növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,6%-os csökkenéséből adódott.
Júniusban a gabonafélék termelői ára 11,9%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz mérten. A burgonya és a zöldségfélék termelői áraiban 32,9, illetve 21,0%-os növekedés következett be. A zöldségfélék közül a megfigyelt termékek ára kisebb-nagyobb mértékben nőtt, a zöldborsó kivételével (ami 6,9%-kal csökkent). A gyümölcsök termelői ára júniusban 26,5%-kal növekedett.
A vágóállatok termelői ára 2010 hatodik hónapjában 6,4%-kal mérséklődött 2009 azonos időszakához viszonyítva. A vágósertés és a vágóbaromfi ára 7,4, illetve 7,7%-kal esett vissza, a vágómarháé mindössze 0,2%-kal csökkent. 2010 júniusában az előző év azonos időszakához képest az állati termékek ára 12,2%-kal növekedett, ezen belül az étkezési tyúktojás ára 4,7, a tej ára 15,0%-kal volt magasabb.
2010 január–júniusában a gabonafélék és az ipari termékek termelői ára 0,4, illetve 0,7%-kal csökkent 2009 első félévéhez viszonyítva. A zöldségfélék ára 14,8%-kal emelkedett, a gyümölcsfélék ára megközelítőleg azonos volt (0,1%-kal nőtt). A vágóállatok termelői ára 5,9%-kal alacsonyabb volt, ugyanakkor az állati termékek árai 6,3%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest.
2010 január–júniusában a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje stagnált (0,2%-kal csökkent) a 2009. január–júniusihoz képest, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 0,9%-os mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 4,1%-os emelkedéséből adódott.




Kapcsolódó cikkeink