Egy év alatt másfélszeresére nőtt az okoseszközös vásárlások száma
Folytatódik a digitális fizetések előretörése a K&H saját adatai szerint. Az idei első negyedévben 19 százalékkal több okostelefonos tranzakció történt, mint egy évvel korábban. Az okostelefonos vásárlásokhoz köthető forgalom az év első három hónapjában megközelítette a 175 milliárd forintot, ami 52 százalékos emelkedést jelent egy éves távlatban. A különböző alternatívák közül a K&H-nál az Apple Pay-fizetéseké a főszerep: a tranzakciók számát nézve több mint 62, a forgalmat tekintve pedig 67 százalékos a részesedése. A második helyen a Google Pay áll 37 és 32 százalékos eredménnyel.
Újabb masszív emelkedés látható az okostelefonos fizetéseknél, ami egyértelmű jele annak, hogy a digitális megoldásokra vevők az emberek – közölte a K&H, amely a saját adatai alapján vizsgálta az okostelefonos fizetések alakulását.
Két számjegyű növekedés
Az idei első negyedévben a pénzintézet ügyfelei közel 18 millió alkalommal használták fizetéskor az okoseszközüket, ez éves összevetésben 19 százalékos emelkedést jelent. Még erőteljesebben nőtt az okoseszközös fizetésekhez köthető forgalom: az idei közel 175 milliárd forintos összeg 52 százalékkal haladja meg a múlt év első negyedére jutó értéket.
Az adatokat kommentálva Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági ügyfél szegmens marketing vezetője elmondta, hogy a tranzakciók száma és összege közötti jelentős eltérés részben az árak emelkedésével magyarázható, valamint azzal, hogy nagyobb értékű termékeket, szolgáltatásokat vásároltak az érintettek. Ezt mutatja az is, hogy az egy okoseszközös tranzakcióra jutó átlagos összeg is emelkedett: az idén meghaladta a 9700 forintot, szemben az egy évvel korábbi 7600 forint feletti összeggel. A tranzakció átlagérték tehát 27 százalékkal emelkedett.
„Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy az okoseszközös fizetéseket biztonságosnak, kényelmesnek tartják az emberek” – tette hozzá a szakember.
Melyik a sok közül?
A pénzintézetnél négyféle okoseszközös fizetés érhető el, ezek közül az Apple Pay van fölényben. Az idén az összes okoseszközös tranzakció több mint 62 százalékát adta ez a megoldás, az összesített forgalomból 67 százalékkal részesedett. Utána következik a Google Pay, amely a fizetések számát nézve 37 százalékos részesedést mondhat magáénak, az elköltött összegre vetítve pedig 32 százalék feletti az aránya.
Ezekhez képest a másik két alternatíva, a Garmin Pay és a Xiaomi Pay aránya visszafogottnak mondható, a tranzakciókat és a forgalmat nézve is összesen kevesebb mint 1 százalékos.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: 1400 milliárd forinthoz közelítenek az okostelefonos fizetések
Közel 1,4 billió forint, 173 millió tranzakció: így mutat három…
Tovább olvasom >K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >1600 viharkár-bejelentés érkezett szinte egy nap alatt
Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >