Egy év alatt csökkent a sertés ára
Az év elejéhez képest emelkedett, az egy évvel korábbihoz képest pedig csökkent a sertés ára idén augusztusban – közli az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) húspiaci jelentése alapján a Világgazdaság Online.
A hasított meleg súlyban kifejezett ár januárban 422, augusztusban pedig 473 forint volt kilónként. Utóbbi 380 forint körüli kilónkénti élősertés-árnak felel meg, ami azt jelenti, hogy az árak magasabbak, mint az afrikai sertéspestis áprilisi – vadállományban kimutatott – magyarországi megjelenése előtt, az akkor prognosztizált árzuhanás sem következett be.
Az egy évvel korábbihoz mért árcsökkenés megjelent a fogyasztói árakban is: az AKI adatai szerint 2018 augusztusában 2017 azonos hónapjához viszonyítva
a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 13 százalékkal csökkent, míg
a rövidkaraj fogyasztói ára 2,
a sertéscombé pedig 3 százalékkal mérséklődött ebben az időszakban.
A sertéstartók a dráguló takarmányokra hivatkozva most emelni próbálják áraikat.
Az AKI piaci jelentése megemlíti, hogy az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának legfrissebb elemzése szerint az USA sertéshústermelése csaknem 9 százalékkal emelkedhet 2019-ben a 2017-ben előállított mennyiséghez képest, és a kínálat bővülése miatt a hízósertés termelői árának 17-23 százalék körüli esése valószínűsíthető ebben az összehasonlításban. Az USA-ban egyébként idén augusztusban az egy évvel korábbihoz képest csaknem 35 százalékos volt a hasított hideg súlyban számított áresés. Az uniós sertésárak átlagosan 13 százalékkal voltak alacsonyabbak az év 38. hetében az egy évvel korábbiakhoz képest.
Mint ismert, az utóbbi időben Románia az ottani, a házisertés-állományban is terjedő afrikai sertéspestis miatt jelentősen növelte élősertés-behozatalát Magyarországról. Ez azonban nem csak a járvány augusztusi kiterjedését követően volt igaz. A KSH adataiból legalábbis az látszik, hogy – az összességében is 10 százalékkal emelkedő élősertés-kivitelhez képest is kiugróan – már az első fél évben 87 százalékkal nőtt a Romániába kiszállított élősertés-mennyiség. Eközben Szlovákia 42 százalékkal kevesebb sertést vásárolt Magyarországtól, míg az élősertés-behozatal 15 százalékkal csökkent. (vg.hu, K.B.Z.)
Kapcsolódó cikkeink
Berobbant a brazil húsexport: ötszörösére nőtt a marhahús-kivitel az USA-ba
Jelentős növekedést mutat Brazília húsipari exportja 2025 első hónapjaiban: mind…
Tovább olvasom >A kormány kompenzációval segíti a sertéstartó gazdákat
Az Employer Branding ma már nem csupán HR-eszköz, hanem stratégiai…
Tovább olvasom >Felvásárlással és kompenzációval segíti az állam az RSZKF miatt bajba jutott sertéstartókat
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegség miatt korlátozás alatt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >