Egy év alatt 5 százalékkal csökkent a hazai élelmiszerboltok száma
Összesen 16 869 általános élelmiszerüzlet működött Magyarországon idén év elején; 5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Szám szerint 860 bolt tűnt el a kiskereskedelmi hálózatból. Főleg a hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb üzletek száma csökkent, különösen nagy arányban a déli megyékből. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen felmérése az élelmiszer-kiskereskedelemről.
Bolttípusok szerint 7 százalékkal lett kevesebb az 51-200 négyzetméteres, 4-gyel pedig az 50 négyzetméteres és kisebb csatorna egységeiből, egyik évről a másikra.
„Ezzel egy időben az 51-200 négyzetméteres boltok forgalmukat mégis 7 százalékkal tudták növelni, szemben a teljes élelmiszer-kiskereskedelem 4 százalékos átlagával” – tájékoztat Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője. – „Változnak a vásárlási szokások, és jobban számít a kényelem. Amikor a fogyasztók boltot választanak, egy részük számára előtérbe kerültek a lakóhely közeli boltok. Könnyen meg lehet őket közelíteni, és akik a korábbiaknál valamivel gyakrabban mennek vásárolni, napi igényeiket sok esetben ott is kényelmesen ki tudják elégíteni. Ez már nem érvényes az 50 négyzetméteres és kisebb üzletekre, amelyek forgalmának súlya tovább csökkent”.
Regionálisan úgy különböznek a teljes bolthálózat változásának trendjei, hogy a délkeleti megyék által alkotott régióban 9, délnyugaton 8 százalékkal kevesebb élelmiszerüzletet regisztráltak egyik évről a másikra. Északnyugaton pedig az átlagos mínusz 5 százalékot. Viszont átlag alatt, 3 illetve 2 százalékkal kevesebb élelmiszerüzlet működik a Budapestet és Pest megyét magában foglaló Centrumban, valamint északkeleten.
Bolthálózatunk viszonylag elaprózott. Nálunk 10 ezer lakosra tizenhét élelmiszerbolt jut, de például Ausztriában hét, Németországban pedig öt. Csehországban viszont a 10 ezer lakosra jutó üzletek száma tizennégy, Szlovákiában huszonöt, sőt Lengyelországban huszonnyolc.
Magyarországon az általános élelmiszerüzletek száma, az eladótér négyzetméterben mért nagysága szerinti csoportosításban, adott év január elsején.
Üzlettípus |
2001 |
2014 |
2015 |
2016 |
Élelmiszer 2500+ |
24 |
171 |
171 |
166 |
Élelmiszer 401-2500 |
657 |
1 042 |
1 092 |
1 080 |
Élelmiszer 201-400 |
919 |
830 |
835 |
839 |
Élelmiszer 51-200 |
5 777 |
6 426 |
5 908 |
5 480 |
Élelmiszer 0-50 |
17 859 |
10 210 |
9 723 |
9 304 |
Összesen |
25 236 |
18 679 |
17 729 |
16 869 |
Megjegyzés: A 401-2 500 négyzetméteres csatorna főleg szupermarketeket és diszkontokat foglal magában.
(Forrás: Nielsen)
Kapcsolódó cikkeink
A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >Indul a Costa Art & Craft pályázat!
Egy jó kávé csodákra képes – felfrissít, inspirál, energiát ad.…
Tovább olvasom >Jövőre is drága maradhat a spanyol olívaolaj
Akár júniusig rekord magas maradhat a spanyolországi olívaolaj ára, miután…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >