Egri vörös és mádi fehér lesz Debrecen város bora 2015-ben

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 11. 28. 11:22

A Szent Tamás pincészet 2013-as évjáratú MÁD Furmintja és a St. Andrea pincészet 2012-es évjáratú, Áldás nevű egri bikavére lesz 2015-ben Debrecen város fehér-, illetve vörösbora – jelentette be Papp László, a város polgármestere szombaton a III. Debreceni Bormustra megnyitóján.

vorosbor

„Már nem bort iszik, aki élvezni tudja azt, hanem titkokat” – idézte Salvador Dalit a Déri Múzeumban tartott rendezvényen Papp László.

Hozzátette: egy nagyon régi hagyományt elevenítenek fel, amikor ismét lesz Debrecen városnak bora.
A magyar bor és borkultúra nem idegen Debrecentől: történelmi tény, hogy Érmellék évszázadokon át a város szőlőskertje volt. Az egész Kárpát-medencében először, a Debrecentől alig 40 kilométerre fekvő Bihardiószegen alapítottak 1870-ben vincellér iskolát. Az pedig rangot, megbecsülést, tekintélyt jelentett a módos debreceni polgárok körében, ha szőlőjük volt az Érmelléken – jegyezte meg a polgármester, hozzátéve: ezért érzi Debrecen város vezetése fontosnak, hogy ezzel a magas presztízsű címmel is támogassa a magyar borászatot a Kárpát-medencében.

A Debrecen Város Bora címkével ellátott borok ugyanis egyértelműen a hagyomány tisztelete és felelőssége mellett, az értékközpontúságot képviselik. Annak érdekében, hogy nemcsak a belföldi, hanem a külföldi kapcsolatokban is jó üzenetközvetítő legyen és erősítse a város marketingjét, angolul is olvasható a címkén a felirat.

Debrecen város vezetése abban is bízik, hogy az ilyen címkével ellátott borokat több debreceni étterem fogja borlapjára, vagy több debreceni család fogja ünnepi asztalára tenni. Nemcsak kimagasló minőségük és jó ár/érték arányuk miatt, hanem mert mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy ezt a megtisztelő címet viseli: Debrecen Város Bora – ismertette Papp László.

Elmondta azt is: Debrecen város borát minden év végén a Debreceni Bormustrán jelentik be. A kiválasztásban a Debreceni Borozó című szakfolyóirat munkatársainak bírálatára és ajánlására támaszkodunk, ezzel is elismerve a magyar borkultúráért folytatott önkéntes munkájukat.
Debrecen város borának első palackjait Papp László Debrecen, Habis László Eger és Tatárka József, Mád polgármestere látta el kézjegyével. A város borait ifj. Szepsy István, a Szent Tamás pincészet és ifj. Lőrincz György, a St. Andrea pincészet borásza mutatta be.

A III. Debreceni Bormustrán a Debreceni Borozó című folyóirat tesztjein legjobban szereplő TOP20 borászat – Thummerer Pincészet, Gál Tibor Pincészet, Orsolya Pincészet, Besenyei Pincészet, Kovács Nimród Pincészet, Gróf Buttler Pincészet, St. Andrea Pincészet, Egri Borvár – Tóth Ferenc Pincészet, Csernyik Pince, Szőke Mátyás és Zoltán Pincészet, Babiczki Pincészet, Mezei Pincészet, Szent Tamás Pincészet, Disznókő Pincészet, Tokaj Nobilis Pincészet, Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Holdvölgy Birtok, Béres Szőlőbirtok, Pendits Szőlőbirtok, Basilicus Pincészet – 75 kimagasló minőségű borát kóstolhatták meg az érdeklődők. A bormustra díszvendége az idén a badacsonyi borvidék négy pincészete, a Málik Pince, a Csobánci Bormanufaktúra, a Borbély Pincészet és a Laposa Családi Birtok volt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink