Eggyel több tanszer az Auchanból, hogy a nagycsaládokban is könnyebb legyen a tanévkezdés
Az Auchan egészen szeptember 11-ig tanszergyűjtést hirdet áruházaiban a Nagycsaládok Országos Egyesületének (NOE) a javára.
A már hagyománynak számító jótékonysági akciójukkal arra kérik a vásárlóikat, hogy aki teheti, vegyen egy-két taneszközzel többet a szükségesnél, és ezeket a kijáratnál lévő gyűjtőpontokon adja le. Az összegyűlt adományt a NOE osztja szét azok között a sokgyermekes családok között, akiknek segítség nélkül megoldhatatlan gondot jelentene a tanévkezdés. Tavaly több mint 45 ezer tanszer gyűlt össze az Auchan-vásárlók jóvoltából, amivel 1300 családban könnyítették meg az iskolakezdést. Az áruházlánc az adománygyűjtő akció alatt igen gazdag választékot, több mint kétezer iskolai terméket kínál, hogy utánjárás nélkül minden szükséges tanszert egyszerre és egy helyen lehessen beszerezni.
Az adományozással egybekötött iskolakezdési szezont a kormányzat képviseletében Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg Széll Hajnalkával, az Auchan HR igazgatójával és Kardosné Gyurkó Katalinnal, a NOE elnökével együtt.
Kapcsolódó cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Nébih: szezámpasztát hívott vissza a forgalomból az Auchan
Szalmonella jelenlétének veszélye miatt visszahívja a forgalomból az Alfez Tahini…
Tovább olvasom >Az Auchan lesz az EFOTT fesztiválboltja
Az Auchan lesz a kitelepült boltja a július 10-én kezdődő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >