Biztonságot adhat a védjegyes tojás
Az európai fipronil ügyet megérezte a magyar tojáspiac is, az uniós termékkivonások miatt felborult a megszokott ellátási folyamat, termékhiány alakult ki, ami áremelkedéshez vezetett – jellemezte a helyzetet Káhn Norbert, a Gyermelyi Zrt. kereskedelmi igazgatója. A legnagyobb termelőként a Gyermelyi Tojás Kft. az elsőként kért hatósági ellenőrzést és ennek alapján megkapta a fipronil mentességi igazolást a Nébihtől. Káhn Norbert elmondta, hogy a Gyermelyi Tojás már eddig is nyitott könyvként kezelte a tojástermelését, hiszen érdeke, hogy a kereskedők és a vásárlók is biztosak lehessenek az általa forgalmazott tojások eredetében, egészségességében. Ebben a helyzetben felértékelődhet a vásárlók szemében a hazai eredetet és a megbízhatóságot tanúsító Magyar Termék védjegy használata.
A Magyar Termék tanúsító védjegyet ugyancsak használó Hírös Tojást a saját tojótelepeiről tojással ellátó Mizsetáp Kft. is az elsők között szerezte meg a fipronil mentességről szóló hatósági igazolást. Kollár Csaba tulajdonos-ügyvezető szerint a magyar tojáspiac megtisztítása érdekében rendszeresebb és alaposabb ellenőrzésekre lenne szükség, de főként olyan valódi szankciókra, amelyek kirostálják a piacról az előírásokat folyamatosan és jelentősen megszegő vállalkozásokat. A baromfiágazat maga sem tudta eddig a sorait megtisztítani, ezért a Baromfi Termék Tanács és Szakmaközi Szervezet részéről is markánsabb és érvényre is juttatott rendszabályokra van szükség.
A hazai vásárlók nehezen tudnak eligazodni a tojáskínálatban. Fogódzót Kollár Csaba szerint azok a védjegyek adhatnak nekik, amelyek a tojás eredetét és megbízhatóságát is tanúsítják, mint például a Magyar Termék. Úgy látja, hogy évről évre nő ugyan a tanúsított hazai élelmiszereket előnyben részesítő fogyasztók aránya, de fontos lenne az áruházláncok beszerzőinek a hatékonyabb meggyőzése is. //
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >A Nébih cukkini vetőmagot vizsgált a Szupermenta programban
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkini vetőmagokat vizsgáltak a…
Tovább olvasom >Csapdázással segíti a Nébih a zárlati károsítók felderítését
A hazai mezőgazdaság és növényvilág szempontjából rendkívül jelentős a kiemelt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >