Egész éves eseménysorozat a belga sörkultúra népszerűsítésére
Egész éves, tematikus sörvacsora- és sörkóstoló-sorozatot hirdet a belga sörkultúra népszerűsítésére februártól a Belga Sörmester szakmai honlap.
A Belga Sörmester küldetésének tekinti az osztrák-német alapokon nyugvó magyarországi sörfogyasztási szokások megváltoztatását, de a minőségi borfogyasztók figyelmét is szeretné felhívni a hasonlóan magas minőségű és akár közel azonos alkoholtartalmú belga sörökre – közölték az MTI-vel az eseménysorozat szervezői.
Mint hangsúlyozták, ennek a törekvésnek egyik eszköze a belga sörvacsorák útnak indítása, amelyek ötvözik a gasztronómiát és a belga söröket. A menük mindegyik fogása belga sör felhasználásával készül, egyedivé téve az ételek ízvilágát. A felszolgált sörök mellé hazai és nemzetközi sörszakértők rövid ismertetőit hallgathatják meg a vendégek az egész estés program során.
A sorozat különlegessége, hogy minden hónapban más-más belga sörfőzde szakértője érkezik Magyarországra bemutatni az általa képviselt főzde sörkülönlegességeit. A Dunaparti Matróz Kocsmában havi egy alkalommal megrendezendő sörvacsorák mellett Budapest több pontján sajtkóstolókkal egybekötve ismerkedhetnek meg a vendégek a belga sörök világával.
Elsőként a Chimay sörfőzde képviselője érkezik februárban több alkalommal a magyar fővárosba, hogy bemutassa a főzde különleges trappista söreit és sajtjait. Az 1850-ben alapított apátság főzetei máig a trappista kolostorban készülnek, szerzetesek szakértő felügyelete mellett.
A februári sör- és sajtkóstolók során a vendégek végigkóstolhatják a teljes Chimay-sörpalettát, és a sörök mellé eredeti Chimay trappista sajtokat fogyaszthatnak. A Chimay-hónap február 21-én hatfogásos sörvacsorával zárul a Dunaparti Matróz Kocsmában.
Márciusban a La Trappe, áprilisban a Huyghe (Delirium) sörfőzde szakemberei látogatnak el a Belga Sörmester meghívására Budapestre.
Május 8-án a Belga Sörfesztiválon lehet belga sörkülönlegességeket kóstolni, majd júniusban a Du Bocq, júliusban a Dubuisson, augusztusban pedig a Léfebvre főzeteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Szeptemberben a Corsendonké, októberben a Van Steenberge-é, majd novemberben a Henricusé lesz a főszerep. Az évet a karácsonyi sörök kavalkádja fogja zárni decemberben.
A kóstolókról és a belga sörökről a www.belgasormester.hu honlapon találhatók részletes információk. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Három új menüsorral újít a Michelin-ajánlott szarvasi bisztró
Három új degusztációs menüsorral újult meg a Michelin Guide Bib…
Tovább olvasom >Új szintre emelik a balatoni gasztronómiát: megoldást hozhat a szezonalitásra és a munkaerőhiányra a Balatoni Kulináris Műhely
A térség éttermei, borászatai és szakképző intézményei közösen alakították ki…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >