Egész Európa szenved a krumplihiánytól
Magyarországnak burgonyát kell importálnia idén: általában 600-700 ezer tonnát termelünk, idén jó, ha megterem 350 ezer tonna. Ezt külföldről kell pótolni, csakhogy kontinensünk legnagyobb részén csökkent a krumplitermés, még ha nem is oly drasztikusan, mint idehaza – derül ki a brit burgonya terméktanács (Potato Council) által közzétett adatokból.
Európa legnagyobb részén a burgonya betakarítása a végéhez közeledik, bár 20-25 százalék még mindig a földeken van. A termés csaknem minden országban kevesebb, mint 2009-ben. Kivételnek számít Belgium, ahol becslések szerint mintegy 4%-kal több burgonyát takarítottak be, mint tavaly. A minőség változó, a leggyakoribb gond a gumók kis mérete. Szintén rossz hír, hogy sok helyen megjelent a rothadás. elképzelhető hogy a jövő évi újburgonya megjelenése előtt igen alacsony lesz a krumplikínálat. A nagy külkereskedelmi igény pedig megemeli majd a gumók árát – a felvásárlók komoly versenyben vannak már most, a tavalyi árnál jóval többet kínálnak.
Németországban a betakarítás gyorsabb volt, mint a legtöbb európai országban, október közepén a földek 90%-áról már felszedték a gumókat. A minőséggel a német termelőknek is gondjaik vannak: alacsonyabb a hozam, kisebbek a gumók, és néhol rothadnak is. Németország módosította a korábbi becsléseit: szeptemberben még 9,8 millió tonnás termésre számítottak, októberben már csak 9,5 millió tonnára. Ez pedig jelentősen, 18,7%-kal kevesebb, mint a 2009-es termés.
Hollandiában sem várhatnak sokkal jobb termést a gazdák. Az októberi becslések szerint – egy 250 termelőnél végzett felmérés alapján – hektáronként 52,5 tonna krumplira lehet számítani.
Franciaországban a hónap közepéig körülbelül háromnegyedét takarították be Az idei burgonyatermésnek. A próbamérések alapján szeptember végén a francia termelők 46,7 tonna krumplira várhattak hektáronként, ami 3,3%-kal kevesebb a tavalyi hektáronkénti átlagtermésnél – írja a szabadfold.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >