Egész Európa a magyar kasszákat tanulmányozza

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 12. 06. 12:10

Európa legradikálisabb pénztárgépcseréjére vállalkoztak a magyarok, de a sorozatos csúszást nem a feladat nagysága okozza, inkább az ellenérdekű lobbizás. A jelenlegi rendszerben könnyű csalni, ám a magyar onlinekassza műszaki követelménye példa lehet egész Európának – állítja Krzysztof Urbanowicz, az Elzab igazgatótanácsi elnöke a HVG-nek adott interjújában. A lengyel cég a magyar piac 30 százalékát célozza meg.

penztargep-LSK

Kontrollálni akarják az adófizetést az európai államok, ez a következő 20 év trendje. A magyar kormány abszolút high-tech megoldást dolgozott ki – mondja az Elzab igazgatótanácsi elnöke. Krzysztof Urbanowicz szerint az EU-ban nincs is példa hasonlóra, ezért Németországból, Görögországból, Lengyelországból és Svédországból is tanulmányozzák már ezt a koncepciót.

A sorozatos csúszásért nem a feladat nagysága, sokkal inkább az ellenérdekelt lobbizás, illetve az okolható, hogy a cserére kötelezettek még mindig azt hiszik, hogy valahogy majd csak megússzák az egészet – állítja az Elzab igazgatótanácsi elnöke. Krzysztof Urbanowicz cége augusztusban elsőként kapott a kasszáira forgalmazási engedélyt. A Laurel Számítástechnikai Kft., a Micra-Metripond Kft. és a Montel Informatika Kft. által forgalmazni kezdett gépeket a lengyel Novitus SA jegyzi, amely az Elzabbal együtt a Comp cégcsoport tagja.

Az igazgatótanácsi elnök hozzátette, a rendszerben, ami még most is működik Magyarországon, nagyon könnyű csalni. Az új, központi ellenőrzésű rendszer viszont a legjobb lehet egész Európában. Ez az egyik oka is annak, hogy miért olyan nehéz a gyártóknak teljesíteni a műszaki elvárásokat. Korábban az olcsó, ázsiai gyártmányok árasztották el a piacot, amelyekkel a csalás módszerét bárki elsajátíthatta, ha megnézett a témában néhány youtube-videót.

Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/hirek/osszes-hir/712-egesz-europa-a-magyar-kasszakat-tanulmanyozza

Kapcsolódó cikkeink