EFSA: „Őrizd meg a növények egészségét, és védd az életet”
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), az Európai Bizottság (EB) és partnereik az Európai Unió (EU) tagállamaiban elindítják a #PlantHealth4Life kampányt. A kampány célja, hogy a növényegészségügyre, és annak mindennapi életünkkel való kapcsolatára hívja fel a figyelmet. A növények egészségéért össztársadalmi szinten is sokat tehetünk, mely munkában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkájának is nagy szerepe van.

Indul a kampány
A növények jelentik a földi élet gerincét: biztosítják számunkra a levegőt, amit belélegzünk és a táplálékot, amit megeszünk. Napjainkban a növényekre hatalmas nyomás nehezedik az éghajlatváltozás és az olyan emberi tevékenységek miatt, mint a kereskedelem és az utazás. A növényi kártevők jelentős gazdasági és környezeti veszteségeket okozhatnak. Például a Xylella fastidiosa károsító olajfák millióit pusztította el az olaszországi Puglia régióban, és egész Dél-Európában. Magyarországon szerencsére ilyen veszélyes növényi károsító még nem fordul elő, a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó betegség azonban megkeseríti a magyar szőlőtermesztők életét.
„A növények egészsége alapvető fontosságú jólétünk és környezetünk szempontjából. Az EFSA, az EK és a tagállamok együtt dolgoznak azért, hogy megóvják az EU-t a növényi kártevőktől és betegségektől. A #PlantHealth4Life kampány közös kezdeményezés, amely felhívja a lakosság figyelmét a növényegészségügyi kockázatokra. Unió-szerte az emberek bevonásával arra törekszünk, hogy kollektív felelősség alakuljon ki a növények egészségének megőrzéséért”
– mondta az EFSA ügyvezető igazgatója, Bernhard Url.
„Mivel a One-Health program kiemelt helyet foglal el az Európai Bizottság napirendjén, az EU-ba érkező növényi kártevők és betegségek elleni védelem mindannyiunk számára prioritás. A legkisebb lépéseknek lehet a legnagyobb hatása. Ez azzal kezdődik, hogy felvértezzük magunkat a megfelelő információkkal, és megbizonyosodunk arról, hogy mindenki megérti e harc lényegét, illetve jelentős mértékben hozzájárul az EU vezető szerepéhez a biológiai sokféleségünk védelme terén”
– közölte Claire Bury, az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság (DG SANTE) élelmiszer-fenntarthatóságért felelős főigazgató-helyettese.
Magyarországon a Nébih egyik alapfeladata a növényegészségügyi hatósági- és monitoring-rendszer működtetése. Kiemelt fontosságú, hogy károsítóktól mentes és kiváló minőségű szaporítóanyagok legyenek elérhetőek mind a gazdálkodók, mind a lakosság számára. – hangsúlyozta Szűcs Csaba a Nébih növényvédelmi és borászati igazgatója.
Intézkedéseink kulcsfontosságúak – vegyen részt bennük!
„Őrizd meg a növények egészségét, védd az életet” – ez a kampány üzenete, és ebben mindannyiunkra nagy szükség van! A témában érdeklődőknek érdemes felkeresniük a #PlantHealth4Life webhelyet, (https://campaigns.efsa.europa.eu/PlantHealth4Life) ahol megismerhetik, hogyan óvhatják meg a növények egészségét. Most néhány tippet olvashatnak a teljesség igénye nélkül:
- Az Unión kívülre utazik? Ha beleszeret egy egzotikus növénybe, fényképezze le, viszont a magokat ne vigye haza. Ellenkező esetben új, a poggyászában utazó kártevőket terjeszthet el.
- A kártevők és betegségek a megvásárolt növényekkel is bejuthatnak, ha azokat nem megfelelően ellenőrizték, és tanúsították. Amikor az EU-n kívülről, online felületen vásárol növényeket, győződjön meg róla, hogy azok megfelelő növényegészségügyi bizonyítvánnyal rendelkeznek.
- Beszéljen gyermekeivel a növények fontosságáról, hogy utat mutasson a növényegészségügyi nagykövetek fiatalabb nemzedékének.
A kampányt mindenki támogathatja a #PlantHealth4Life webhelyen (https://campaigns.efsa.europa.eu/PlantHealth4Life) (az összes uniós nyelven elérhető) sajtóanyagok, videók és közösségi média-bejegyzések megosztásával. Együtt egészségesebb jövőt biztosíthatunk magunknak, közösségeinknek és a környezetünknek!
Tudnivalók a kampányról
A #PlantHealth4Life többéves kampány, amelyet az Európai Bizottság kérésére hívtak életre, és EU-szerte a növényegészségügyhöz kapcsolódó megközelítések, valamint viselkedések mélyreható elemzésén alapul. A kampány az idei évben 12 országot céloz meg: Belgiumot, Ciprust, Csehországot, Észtországot, Finnországot, Görögországot, Magyarországot, Lettországot, Litvániát, Montenegrót, Észak-Macedóniát és Szlovéniát. Ezenfelül 3D-s videóinstallációk nyújtanak magával ragadó élményt az EU-n kívüli utazások három legforgalmasabb csomópontjában: Amszterdamban, Madridban és Milánóban.
Az EFSA feladata és missziója
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) az Európai Unió 2002-ben létrehozott hivatala, amely a tudományos tanácsadás hiteles forrásaként szolgál a kockázatkezelők számára, továbbá üzeneteket fogalmaz meg az élelmiszerlánccal kapcsolatos kockázatokról. Az EFSA együttműködik minden érdekelt féllel az uniós tudományos szaktanácsadás következetes alakításának előmozdítása érdekében, és tudományos alapokat biztosít az európai fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos kockázatokkal szembeni védelmében – a termőföldtől az asztalig.
Kapcsolódó cikkeink
Két rovarölő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a NeemAzal-TS…
Tovább olvasom >Beporzó rovarok és a növényvédelmi munkák összeegyeztetése – fókuszban a méhészet
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) július közepén méhészeti bemutatót tartott…
Tovább olvasom >Horvátországban a határmentén vaddisznókban is megjelent az ASP
A horvátországi Eszék-Baranya megyei házi sertés járványkitörések közelében vaddisznóból vett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Csődvédelem alá került a Pepco német leányvállalata
A diszkontlánc német egysége fizetésképtelenséget jelentett be, miközben a Pepco-csoport…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >