Éder Tamás: most jön a fordulat az élelmiszerárakban
Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az élelmiszerárak lehetséges jövőjéről Magyarországon.

Jön a fordulat
„Megnyugtathatok mindenkit, aki aggódik, hogy nincs megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer az üzletekben, hogy van. A magyar élelmiszer-gazdaság az idén is a húsvéti készítmények nagyon széles repertoárját teszi a fogyasztók elé. Az egy másik kérdés, hogy az árak az elmúlt másfél-két évben nagyon jelentős mértékben növekedtek. De nézzük meg ennek a gyökerét. Valamikor 2021 második felében a gabonák világpiaci árai elkezdtek drasztikusan növekedni. Akkor a szakértők elsősorban Kína takarmányéhségének a növekedését tudták be a kiinduló tényezőnek. Visszamehetünk még egy lépéssel, annak az oka pedig az volt, hogy korábban Kína sertésállományát drasztikusan csökkenteni kellett egy nagyon erőszakos afrikai sertéspestisvírus megjelenés miatt. Másfél év alatt a kínai állománynak a harmadát, negyven százalékát, vannak olyan elemzők, akik azt mondják, hogy akár az ötven százalékát is le kellett vágni, vagy elpusztult. Márpedig, ha abból indulunk ki, hogy Kína a világ sertésállományának felével bírt”
– mondja Éder.
„A legnagyobb sertéstenyésztő és a legnagyobb fogyasztó is egyébként. Tegyük fel, hogy elpusztult az állomány 40 százaléka, az a világ termelésének a húsz százaléka, miközben Kína fogyasztása jelentősen nem változott. Ezért Kína nagyon nagy importőrként megjelent, ami az élő sertés árát nagyon magasra növelte már akkor is. Viszont utána Kína pótolta az állományát és 2021-ben jelentős gabonamennyiség iránti keresletet kezdett mutatni az állomány ellátása érdekében. Már akkor elindult a gabonák árának növekedése, és az egy idő után gyakorlatilag az élelmiszerek szinte mindegyikébe be fog gyűrűzni, hiszen az élelmiszereink döntő része vagy közvetlenül gabona alapú, péksütemények, tészták, vagy áttételesen az állati takarmány formában jelenik meg, önköltségi tényezőként az állati eredetű termékek költségeiben”
– fűzi hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
Az állati termékpálya melletti uniós kiállást sürgeti a Farm Europe
Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt…
Tovább olvasom >Idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözési célú vízfelhasználás esetén
Az elmúlt időszakban rendkívül komoly kihívásokkal kellett megküzdenie a gazdáknak,…
Tovább olvasom >Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: az egész uniós agrár-élelmiszeripart tönkreteheti Ukrajna csatlakozása
Amikor Brüsszel az ukrán csatlakozást erőlteti, akkor minden uniós termelő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >