Eddigi legsikeresebb évét zárta a Hunguest Hotels
Eredményes évet zárt tavaly a Hunguest Hotels Zrt., az előző évinek több mint a másfélszeresére nőtt az árbevétel, miközben az év végére a hálózat márkája alatt jegyzett 27 hotelből 22 saját üzemeltetésbe, illetve tulajdonba került – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
A lapnak Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az előző évhez képest több mint 62 százalékos növekedéssel tavaly 23,676 milliárd forint volt a Hunguest Hotels Zrt. nettó értékesítési árbevétele, mely után 3,4 milliárd forint adózott eredmény született – ez 86 százalékkal magasabb a 2017-esnél. A saját üzemeltetési körbe tartozó szállodák pedig tavaly közel 55 százalékkal, 5,180-ról 8,011 milliárd forintra bővítették bruttó üzemeltetési eredményüket.
A megnövekedett forgalomnak köszönhetően a saját tulajdonú hotelek szobakihasználtsága másfél-két százalékpont fölötti bővüléssel csaknem 70 százalékra nőtt az előző év során, vagyis a szállodalánc piacvezető szerepe stabilan erősödött. A jellemzően a családi, szabadidős utazások, gyógy- és wellness üdülések piacán erős kínálattal rendelkező Hunguestnél a vendégek közel kétharmadát a magyar családok adják, akiknek a készpénzes és Szép-kártyás költése is emelkedett tavaly.
„Jók a kilátások 2019-ben is, a húsvéti ünnepekre például már telt házas foglalásokat jegyzünk” – tette hozzá.
„Nagyon várjuk az új digitális Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) nyári indulását, amelytől azt reméljük, hogy rövid időn belül jelentősen hozzájárul az ágazat fehérítéséhez, ezáltal a versenyképességünk javulásához” – jegyezte meg. Hozzátette, a fekete- és a szürkegazdaságban alkalmazott munkavállalókat vissza kell terelni a tisztességes munkaadók irányába, ebben az NTAK nagy segítség lesz. Ezzel együtt a cégek versenyképességének új lendületet adhat jövőre a szállodaiparban régóta várt áfacsökkentés az európai viszonylatban is magas, jelenlegi 18 százalékról a kedvezményes, egykulcsos körbe, amelyet jelzése szerint a kormány fontolóra vesz az új digitális adatszolgáltatás életbelépését követően.
Emlékeztetett, januárban átvették a Saliris és a Lifestyle hotel üzemeltetését, júliusban pedig a szegedi Forrás szálló és az akvapark üzemeltetése került a társasághoz. Emellett két heiligenbluti és egy montenegrói szálloda működtetése is a Hunguest feladata lett az év során. Novemberre a Konzum-csoporthoz került a legnagyobb balatoni kempingüzemeltető vállalat, a Balatontourist is a BLT Group Zrt. megvásárlásával. A tavalyi szezonban tíz balatoni kempinget és egy vendégházat üzemeltető cég bekerülésével a legnagyobb magyarországi szállásadó vállalatot alapozták meg – mondta.
A Balatontourist kapcsán megjegyezte: a túlnyomórészt önkormányzati tulajdonban lévő kempingek üzemeltetésének átvétele a vendégeknek nem jelent majd feltűnő változást. A társaságnál a jövőben arra törekednek, hogy hatékonyan kihasználják a patinás magyar turisztikai márkák közötti szinergiákat.
Kitért rá: az egykor alapvetően munkásszállókból és szakszervezeti üdülőkből álló szállodaláncnál folytatódnak az átalakulások. Néhány héten belül a céget birtokló Konzum Nyrt. beolvad az Opus Global Nyrt.- be, ami azzal jár, hogy a Hunguest Hotels tulajdonjoga közvetlenül az Opushoz kerül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >