Egyeztetés a sertéságazatban
Noha csökkent a hazai sertéshús ára, a folyamat egyelőre nem hozható összefüggésbe a vaddisznóállományban fellelt afrikai sertéspestises esetekkel – olvasható a Világgazdaság Online-on.. A sertéságazat helyzetéről Nagy István agrárminiszter számolt be a Világgazdaságnak az ágazati egyeztetés után, amelyen új támogatások is szóba kerültek.
A résztvevők nagy száma, konstruktív viszonyulása a felvetett valós szakmai problémákhoz azt a reményt erősítette bennem, hogy a szóba hozott kihívásokra rövidesen megoldásokat is találunk – mondta Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak arról a megbeszélésről, amelyet a sertéságazat szereplőivel folytatott a napokban. Azon meggyőződésének adott hangot, hogy csak a gazdákkal szövetségben tudnak megoldásokat találni az ágazat előtt álló kihívásokra. Éppen ezért – tette hozzá – az Agrárminisztériumban tematikus napokat tartanak, hogy a szaktárca vezetői és az ágazatok legfontosabb szereplői találkozhassanak egymással. Az első ilyen tematikus napon a sertéságazat kérdéseiről egyeztettek, és sok probléma merült fel: az állategészségügyi helyzettől kezdve a piacra jutás kérdéskörén és a nyomon követhetőségen át egészen a minősítés kérdéséig lényegében a teljes ágazatot átívelően mondták el észrevételeiket a jelenlévők.
A megbeszélésen hangsúlyosan került elő a sertéspestis, de tényszerűen meg lehet állapítani, hogy a piaci árak az uniós trendeket követik, a magyar kormánynak sikerült megakadályoznia a nagyobb bajt, miután elérte, hogy az ázsiai importőrök is csak az érintett megyékből tiltsák a bevitelt – mondta Nagy István.
A hazai vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül kilogrammonként 436 forint volt hasított meleg súlyban számolva 2018 májusában, 20,7 százalékkal alacsonyabb ugyan a tavalyi árnál, de a hazai sertéshúsárak az uniós piaci trendekkel azonosan alakulnak.
Az E minőségi kategóriába sorolt sertések vágóhídi belépési ára szorosan követi a német árszintet. Az árakban az ágazatra jellemző ciklikusság és a piaci folyamatok érvényesülnek. A lassú áremelkedés melletti kiegyensúlyozott nemzetközi és hazai piaci helyzetre való tekintettel a hazai sertéspiac vonatkozásában megalapozatlan pánikhelyzetről beszélni.
A sertéságazatban az állategészségügyi problémákon kívül egyelőre nem látható olyan piaci zavar, amely súlyos válságot okozhatna. Fontos megjegyezni, hogy afrikai sertéspestist (ASP) Magyarországon egyelőre csak vaddisznóban találtak. A piaci helyzet megtartása elsősorban az ASP terjedésének és a házi sertésekre való átterjedésének megakadályozásával tartható fenn – mutatott rá az agrárminiszter.
A kereskedelmi veszteségek enyhítése, az exportpiacok visszanyerése és az uniós eljárásrendhez hasonló regionalizáció érvényesítése érdekében a kormány mindent megtesz – mondta Nagy István. „Mintegy harminc kereskedelmi partner harmadik ország hatóságával vettük fel a kapcsolatot – ismertette –, és az elmúlt két hónapban hét magas szintű személyes egyeztetésre is sor került. A megkezdett tárgyalások eredménye, hogy például Hongkongba, Új-Zélandra és Kanadába az érintett megyéken kívüli területekről továbbra is lehetséges a sertéshústermékek exportja.” (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >