Eddig 2,2 millió eurót hozott a fizetős belépés Velencének
Több mint 485 ezren fizettek eddig a belépésért Velence városába, a fizetős rendszer 2,25 millió eurót hozott április 25-i bevezetése óta – hangzott el a Velencében tartott sajtótájékoztatón pénteken.

A fizetős rendszerrel Velence a várost elárasztó tömegturizmust akarja szabályozni
Április 25-től minden hétvégén és ünnepnapon fejenként öt eurót kell fizetni a belépésért Velencébe reggel fél kilenc és délután négy között, kivéve a tizennégy év alattiakat, Velence és Veneto régió lakosait, a szállodafoglalással bíró látogatókat és néhány más kategóriába tartozót. A rendszer bevezetésére három millió eurót költöttek.
A Luigi Brugnaro polgármester sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozott számok szerint a fizetős napokon átlagban több mint 16 ezer turista érkezett, a legtöbben szombatonként.
A napidíj mellett a Velencébe érkezőknek regisztrálniuk is kell magukat az erre fenntartott internetes portálon, a regisztrációk száma több mint 3,6 millió volt.
Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos úgy vélte: a fizetésmentességet élvezők magas száma bizonyítja, hogy a városban sokkal többen laknak állandó jelleggel, mint a hivatalosan bejelentett 49 ezer.
A regisztrációkból kiderült, hogy tizenhatezer egyetemista jár Velencébe, és mintegy felük a városban is lakik. Csaknem hatezer azoknak a száma, akiknek nincsen ugyan állandó lakhelyük, de ingatlanjuk van a városban. A vizsgált huszonkilenc nap alatt kétezerhatszázan kaptak ingyenes belépést, mivel Velencében élők rokonaiként tüntették fel magukat.
A kísérleti fizetős belépési rendszer tovább folytatódik, és még néhány évig eltarthat – hangoztatta Venturini.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a napidíjat egyelőre nem emelik fel. Öt euró helyett azonban tíz eurót fizettetnének azokkal, akik az utolsó pillanatban regisztrálnak és fizetik ki a belépést.
A fizetős rendszerrel Velence a várost elárasztó tömegturizmust akarja szabályozni, bár mostanáig nem szabtak felső létszámot a belépésekben.
Pénteken vette kezdetét a város egyik legnagyobb egyházi ünnepe, amelyet a Megváltónak szentelnek. A Giudecca-szigetén található, a Megváltónak szentelt templomhoz több mint háromszáznegyven méteres pontonhídat építettek. Szombaton Velence lakosai hajós felvonulással töltik a napot, majd este tűzijáték ragyogja be a város egét. A látogatóknak pénteken, szombaton és vasárnap is belépőjegyet kell fizetniük.
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Szlovéniában nőtt a turisták száma az év első hat hónapjában
Az év első hat hónapjában 2,8 millió turista látogatott Szlovéniába…
Tovább olvasom >A világsztárok a hangulat mellett a turizmust is felpörgették
Világsztárok adták egymásnak a színpadot Budapest megakoncert-helyszínein az elmúlt héten.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >