ECR Europe Barcelona

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 05. 27. 08:00

Három, Magyarországon is aktív vállalat felső vezetői is részt vesznek a „2018: Jövőnk választása” címmel tervezett panelbeszélgetésen, az ECR Europe barcelonai konferenciája keretében, június 3–5. között. Az Unilever nyugat-európai elnöke, D. Baillie, a Metro igazgatótanácsának tagja, Z. Mierdorf, valamint a Coca-Cola kereskedelmi és fogyasztói igazgatója, J. Wilson mellett a holland Ahold kereskedelmi vállalat elnökhelyettese, D. Boer vitatja meg, hogy cégeik hogyan reagálnak a jelenlegi gazdasági klímára, és milyen módon készülnek fel a következő tíz évre.A konferencia résztvevői előzetesen e-mailben küldhetik el a panel felső vezetőinek címzett kérdéseiket, amelyek egy részét a helyszínen személyesen is feltehetnek majd.
Szerkesztőségünkkel Graham Booth, a konferencia fő szervezője május közepén a kinyomtatott programhoz képest új hírt közölt. A legnagyobb európai kereskedelmi vállalat, a francia Carrefour első számú vezetője is tart előadást a második napi plenáris ülésen. Lars Olofsson ez év elején kapott kinevezést a multinacionális óriáscég vezetésére.
A konferencia sokrétű szakmai programjából kiemelkedik a tapasztalatcsere az ellátási lánc során keletkező áruveszteség csökkentéséről.
– Tapasztalataikat összefoglalták egy brosúrában, amely a barcelonai konferenciára készül el – tájékoztat Marion Bywater, az ECR Europe sajtófőnöke.
Az ECR Europe idei fórumát „Világunk változik, vásárlóink egyre igényesebbek” címmel rendezik a katalán fővárosban. A plenáris ülések mellett hét szekcióban több mint 80 előadást terveznek.
B.E.

Kapcsolódó cikkeink