Felhajtja a szalámi árát a sertéspestis
Egyetlen hét leforgása alatt nagy áremelkedést regisztráltak a hazai üzletláncoknál a téliszalámi esetében – írja az Agrárgazdasági Kutatóintézet Piaci Árinformációs Rendszerének adatai alapján az mfor.hu. Míg a 45. héten a téliszalámi kilója 7343 forint volt átlagosan, a 47. héten már 8 százalékkal magasabb áron, 7922 forintért lehetett hozzájutni a sertéshús felhasználásával készült termékhez. A korábbi hetek adatai alapján ez rekordnak tekinthető, eddig a legmagasabb árat a 41. és 42. héten rögzítették, 7394 forintot.
A brutális mértékű áremelkedés hátterében az afrikai sertéspestis árfelhajtó hatása áll. A konkrét változásra már szeptemberben figyelmeztettek, a hvg.hu-nak Sutka László, a Pick Szeged Zrt. megbízott vezérigazgatója arról nyilatkozott, hogy az alapanyag drágulás a fogyasztói árakban is meg fog jelenni idővel, egyes alapanyagok esetében ugyanis 20-30, de akár 40 százalékkal is nőttek az árak március óta.
Egy hét alatt a téliszalámi mellett más termékek is drágultak: a sertéspárizsi és a gyulai jellegű szárazkolbász kilós ára egyaránt 3-3 százalékkal emelkedett.
A párizsi kilójáért 1970 forint után 2027 forintot kellett adni múlt héten,
a szárazkolbász ára pedig 4805 forint lett a korábbi 4676 után.
A fogyasztói árak elszállása már eddig is megmutatkozott, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján korábban már beszámoltunk arról, hogy a drágulás már szeptemberben élesen megmutatkozott a fogyasztói árakban. Soha olyan drága nem volt például a párizsi és a sertéshús, mint a kilencedik hónapban, de a sertéscomb egységára is látványosan emelkedett.
A drágulásért egyértelműen az afrikai sertéspestis terjedése tehető felelőssé. Noha Magyarországon sertésekben nem, csak vaddisznókban mutatták ki a betegséget, a magyar piac és árak alakulása nem független a világpiaci folyamatoktól. Egyrészt a Kínában kirobbanó sertéspestis miatt rengeteg állatot kellett leölni, ami miatt a helyi igényeket is képtelenek kielégíteni, ezért felfokozott importigénnyel jelentkezik az ország a világpiacon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy idén eddig a Kínába irányuló sertésexport 91 százalékkal nőtt előző évhez képest. Vagyis egyszerűen megfogalmazva kétszer nagyobb kereslettel bír az ázsiai ország a korábbihoz képest.
Mindeközben a sertéspestis terjed: Ukrajna és Románia után Magyarországon is megjelent a betegség, noha egyelőre csak vaddisznókban mutatták ki a fertőzést, ez nem jelenti a hazai állomány érintetlenségét. A veszélyeztetett területeken lévő, nem megfelelően védett, körbekerített állományt a védekezés és megelőzés jegyében el kell pusztítani. Bár ez meglehetősen drasztikus beavatkozásnak tűnik, valójában nincs más lehetőség.
A sertéspestis rettentően virulens kórokozó: a disznóólakban is képes hetekig elélni, a vírus a fagyasztott húsban évekig elél, sőt, még a fertőzőtt húsból készült termékekben is továbbfertőz. Egyetlen szerencse, hogy a kór emberre nem veszélyes, az viszont már kevésbé örömteli a sertéstényesztők számára, hogy nincs hatékony védőoltás a betegség ellen. Ha egy állományban kimutatják, minden egyedet el kell pusztítani, azt pedig majd csak idővel derül ki, hogy az észlelés és az állomány leölése előtt nem terjedt-e tovább a vírus.
Az állományok elpusztítása pedig a hazai kínálatot csökkenti, ami országhatárainkon belül is növeli a feldolgozói árakat. Vagyis a hazai piacra a világpiaci folyamatok és a belföldi érintettség is árfelhajtó hatással bír, ami a termékláncon keresztül a fogyasztói árakban is megjelenik idővel. Ennek eredménye látszik most a KSH adataiban és a téliszalámi árában is. (Székely Sarolta, mfor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Magas kockázatú ASP-területet jelölt ki a hatóság Baranya vármegyében
Horvátországban tovább romlik az afrikai sertéspestis-járványhelyzet, ezért az állategészségügyi hatóság…
Tovább olvasom >Horvátországban a határmentén vaddisznókban is megjelent az ASP
A horvátországi Eszék-Baranya megyei házi sertés járványkitörések közelében vaddisznóból vett…
Tovább olvasom >Fokozott ellenőrzések a hazai állatállomány védelmében
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >