Dunai halételek a Keszegfesztiválon
Dunai halételek várják szombaton a Bátai Keszegfesztivál közönségét, a kulturális, gasztronómiai programot tizedik alkalommal rendezik meg a sárközi községben.
A fesztivál halfőző versenyén körülbelül két mázsa halból, a keszeg mellett pontyból, kárászból készülnek sültek és halászlé helyi ízek szerint – mondta el Sütő Renáta szervező az MTI-nek.
Nem előírás az, hogy a versenyen a résztvevők dunai halból készítsék a halételeket, de többnyire a folyami hal az alapanyag – tette hozzá. Bátán a keszeget paprikás lisztben forgatva sütik ki, a halászlé hasonlít a bajai hallé elkészítéséhez, a Tolna megyei településen kárász és keszeg is kerül bele, mindig csípősen főzik és tésztával fogyasztják. A keszegsütőknél 700 forintért lehet majd megkóstolni a bátai sültet.
A rendezvény helyszínén, a természetvédelmi területen fekvő bátai Nagy-szigeten egész napos szórakoztató és gyermek- és kulturális programok is várják a közönséget. Az előadók között több népzenei és néptáncegyüttes is színpadra lép.
A Markó József Bátai Hagyományőrzők Egyesületének tagjai régi bátai népdalokat énekelnek, a budapesti Márványos Tamburazenekar a bátai Sárköz Néptáncegyüttest kíséri majd, amely rimóci táncokat, verbunkost, csárdást ad elő. A Bátai Cigány Tamburazenekartól cigány és magyar népzenét, a szintén bátai Vadvirág Tánccsoporttól magyar, köztük felvidéki táncokat hallhat, láthat a közönség. A fesztiválon fellép zenekarával az egyik legnépszerűbb hazai nép- és világzenei előadó, Bognár Szilvia is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ismét érkezik a Bárány Napok – Gasztronómiai kaland március 28–29-én!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a kormány a cukrászdákra is kiterjeszti az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akciótervet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hiába a spórolás, az élelmiszer és a kütyük mindig viszik a pénzt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Történelmi árcsökkentés az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb üzlet nyitásával zárja a Tesco a pénzügyi évet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

