Duna House: a balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak
A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott – közölte a Duna House ingatlanközvetítő csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a használt balatoni lakások jelenlegi átlagára négyzetméterenként 950 ezer és 1,25 millió forint között mozog, de Siófokon és Balatonfüreden a négyzetméterárak a másfél millió forintot is elérhetik. A vízparti, új építésű, panorámás lakások esetében a 2 millió forint feletti négyzetméterárak sem ritkák.
A tranzakciós értékek jellemzően 60-120 millió forint között mozognak, és bár a térség kínál luxuskategóriás ingatlanokat is, a piaci forgalom zöme nem ebben a szegmensben zajlik. A telkek áraiban is nagy szórás látható, négyzetméterenként 50 ezer és 300 ezer forint között mozognak, míg a közvetlen vízparti telkek négyzetméterenkénti ára akár 500 ezer forint fölé is emelkedhet.
A Duna House közleményében kitért arra, hogy a Balaton és a Velencei-tó környéke a budapesti árak emelkedésére – a vármegyeszékhelyekhez és nagyobb vidéki településekhez képest – sokkal gyorsabban, akár pár hónap alatt reagál, ha nem is közvetlen áremelkedéssel, de mindenképp határozottabb érdeklődéssel, valamint több és gyorsabb tranzakcióval.
Bánáti András, a Duna House siófoki franchise vezetője a közleményben kiemelte: a térség korábban nyaraló funkciót betöltő ingatlanjai szinte kivétel nélkül második ingatlanként szerepelnek a tulajdonosok életében, így tapasztalatok szerint egyre kevesebb a kényszereladás, kényszervásárlás.
A közvetlen vízparti, önálló házak is rendkívül keresettek és válságállóak. Ebben a szegmensben jellemzően nagyobb arányban vannak jelen külföldi vevők is. Egy 100 négyzetméter körüli, 600 négyzetméteres telken lévő ház megközelítőleg 1 millió eurós árszinten érhető el, az ingatlan paramétereitől függően – közölte a Duna House.
Kapcsolódó cikkeink
Balatoni turizmus: telt házak és növekvő bevételek cáfolják a visszaesésről szóló állításokat
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint évről évre…
Tovább olvasom >Állami gigaberuházások a Balatonnál – 2035-ig tartó keretprogram indult
A kormány nyilvánosságra hozta új, 2035-ig szóló állami építési beruházási…
Tovább olvasom >Nem zár be a Balaton augusztus 20. után
Ha mindben jól megy, akkor idén is átlépi majd az…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >