Drónok léphetnek a pusztuló méhek helyébe
Napjaink tömeges méhpusztulása nemcsak azért veszélyes az emberiség számára, mert a jövőben méz helyett esetleg más édesítőszer után kell nézni – írja az agrarszektor.hu. Ha elmarad a rovarok beporzó munkája, akkor mit sem ér a mezőgazdaságban tapasztalt robbanásszerűen technikai fejlődés, hiszen rekordtermések helyett inkább szűk esztendőkkel kell majd szembenézni. Feltéve, ha nem terjednek el azok a „méhpótló” repülő robotok, amelyekkel már javában kísérleteznek a kutatók.
A globális méhpusztulás évről évre egyre aggasztóbb méreteket ölt. Az ok elsősorban az emberi tevékenység, egyebek mellett a mezőgazdaságban használt vegyszerek, növényvédő szerek eltúlzott, meggondolatlan használata. 2014-ben az amerikai méhkolóniák 42 százaléka halt ki, és a szorgos rovarokat egyre nehezebb pótolni. Az USA-ban már odáig fajult a helyzet, hogy kifejezetten erre specializálódott vállalkozók járják az országot, hogy a méheikkel végezzék el azt a beporzási feladatot, amit a természet önmagában már nem képes.
Ha nincs méh, nincs megtermékenyítés, és nincs termés sem – röviden így foglalhatnánk össze a problémát. Az agrár- és ökoszisztémát összeomlás fenyegetheti, hiszen minden csupán egy hajszálon függ. Ha a rovarok száma egy kritikus szint alá esik, keresztet vethetünk az egyre fejlettebb technika révén elérhető rekordtermésekre – vélik egyes kutatók.
Ugyanakkor lehet, hogy a bajok orvoslását is éppen a műszaki fejlődés hozhatja el. Eddig is tudtuk, hogy a robotokkal szinte minden ember által végzett tevékenység kiváltható, de most úgy tűnik, akár az állati „munkaerőt” is pótolni tudjuk velük. Ha a beporzás nem megy rovarokkal, akkor – szerencsés esetben – majd menni fog mikroméretű drónokkal.
Japánban, a tokiói székhelyű AIST kutatóintézetben apró, négyrotoros repülő szerkezetekkel kezdtek el kísérletezni. Ezek legfontosabb része a „hasukon” lévő, lószőrből készült kefe, amelyet speciális géllel vontak be. A virágpor beleragad, vagyis a drón át tudja vinni egyik növényről a másikra, majd könnyedén lehullajthatja. Laboratóriumi körülmények közt a viszonylag egyszerű eljárás meglepően jól működik, de ki tudja, mi történik majd a termőterületen. A repülő robotok aligha tudják teljesen kiváltani a méhek munkáját, de remélhetőleg erre nem is lesz szükség, viszont komoly segítséget nyújthatnak a beporzásban.
Az eddigi tesztek biztatóan alakultak, a megoldást kereső japán kutatók drónjai harmadannyi idő alatt végeztek a kísérleti liliomok beporzásával, mintha a méhekre bízták volna ugyanezt. A repülő robotok kíméletlenül csapnak le a növényre, így szerzik meg a szükséges virágport, vagyis a természet gyengédségét egyelőre képtelenek pótolni. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >Hogyan táplálkozzunk kánikulában? – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tanácsai
A nyár a lazítás, a nyaralás, a szabadtéri programok időszaka…
Tovább olvasom >Szlovéniában nőtt a turisták száma az év első hat hónapjában
Az év első hat hónapjában 2,8 millió turista látogatott Szlovéniába…
Tovább olvasom >