Drónháború az Amazon és a Walmart között
Azt, hogy mennyire átalakulóban van a kiskereskedelmi szektor, jól mutatja, hogy a két óriáscég, a Walmart és az Amazon sok egyéb mellett abban is versenyzik egymással, hogy melyiknek van több drónszabadalma – írja a Financial Times nyomán a portfolio.hu.
A Walmartnak ez lehet a második éve a sorban, amikor több, drónra vonatkozó szabadalmat ad be, mint az Amazon. A BDO felmérése szerint a Walmart tavaly július óta 97 új drónszabadalmat adott be a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez, miközben ugyanezen időszak alatt az Amazon csak 54-et. Egy évvel korábban a Walmart 75, az Amazon 54 szabadalmat nyújtott be.
A trend nem véletlen, a kiskereskedelmi üzletágban tevékenykedő cégek többsége azon dolgozik, hogyan tudná hatékonyabban és gyorsabban végezni a kiszállításokat, ennek egyik legjobb módszere pedig a drónnal történő kiszállítás lehet.
Az Amazon és a Walmart között az utóbbi hónapokban egyre kiélezettebb a verseny, az Amazon áprilisban jelentette be, hogy 800 millió dollárt fektet az amerikai Prime ügyfeleinek gyorsabb kiszolgálásába. Nem kellett sok idő a Walmartnak sem ezután, hogy bejelentse, egyes területeken a kiszállítást már másnapra vállalni tudja.
A hónap elején az Amazon beszélt arról, hogy hónapokon belül elkezdi a drónokkal való kiszállítást, amelyek 15 mérföldes körzetben 30 percen belülre szoríthatja a kiszállítási időt. 2017 és 2018 júliusa között a világszervezetnek beadott drónszabadalmak száma 34%-kal nőtt. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Bezárja valamennyi Amazon Fresh és Amazon Go üzletét az Amazon az USA-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 16 000 irodai állást szüntet meg az Amazon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hipermarket-formátummal próbálkozik az Amazon kipróbálja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Négyszeresére nőtt a Kifli.hu árbevétele Magyarországon az elmúlt években
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH 235 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG Magyarország Kft.-re
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőtt az IKEA Magyarország forgalma a 2025-ös pénzügyi évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

