Drogériára jut a bevételek kétharmada
A szőrtelenítő éves piaca 1 milliárd forint körül mozog. Eladásából 2013. március–2014. február között 5 százalékkal kevesebb bevételt ért el a kiskereskedelem, mint egy évvel korábban. Ezzel egy időben mennyiség szempontjából is kevesebbet adtak el 3 százalékkal, egyik kumulált évről a másikra.
Ami a bolttípusok értékbeli súlyát illeti: kiemelkedik a drogéria 65 százalékos részaránya, amely stabilnak bizonyult a legutóbbi két tizenkét hónapos periódusban. Szintén stabil maradt a 2500 négyzetméternél a hipermarketeket magában foglaló nagyobb üzletek 30 százalékos mutatója.
Nem változott a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2500 négyzetméteres boltok 3, valamint az 0–400 négyzetméteresek 2 százalékos részaránya sem.
Továbbra is erősek a gyártói márkák. Ugyanúgy 93 százalék jutott rájuk tavaly, a kiskereskedelem szőrtelenítőből származó bevételeiből, mint 2012-ben. A kereskedelmi márkák – melyek csak a drogériákban kaphatók – részesedése szintén stabil.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >