Drágulhatnak az őszi kalászos vetőmagok
Enyhén emelkedhet az őszi kalászosok vetőmagjainak ára, többek között az előállítási költségek növekedése miatt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) előrejelzése szerint.
Takács Géza, a szervezet elnöke közleményben ismertette: az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó tonnánként 101 ezer forintos tájékoztató árat tettek közzé az őszi kalászos vetőmagjaira a tagságtól kapott adatok alapján. Tavaly az őszi búza tonnánkénti piaci ára 99 ezer forint volt, az árpáé 103 ezer forint, a tritikáléé pedig 96 ezer forint.
Az ár zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg, a vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.
Az elnök közölte, hogy a vetőmag végfelhasználói árának enyhe növekedéséhez hozzájárulnak a magasabb terményárak, a növénytermesztési és a vetőmagfeldolgozási költségek, ezen kívül nagyobb vetőmag tisztítási veszteségek várhatók a feldolgozásban és az inflációs hatás, valamint a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés is éreztetheti majd hatását.
Az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges idei értékesítési árairól a vetési szezon végén kap pontos képet a szövetség – tette hozzá.
A VSZT az MTI érdeklődésére megjegyezte, hogy idén mintegy 34 ezer hektáron folyik legfontosabb őszi kalászos növények vetőmagjainak előállítása. A szaporítóterület az utóbbi két évben őszi búzából emelkedik, őszi árpából és tritikáléból stagnál. Tavaly 106 ezer tonna őszi búza, 22 ezer tonna árpa és 9 ezer tonna tritikálé vetőmagot állítottak elő belföldön.
Az Agrárminisztérium (AM) korábbi közlése szerint Magyarország vetőmag ágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
V. Németh Zsolt: már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére
Már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére, a vízügyi igazgatóságok…
Tovább olvasom >Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >NAK: Brüsszel zöld utat biztosítana az ukrán importnak
Június 5-én lejárt az Ukrajna javára biztosított szabadkereskedelmi intézkedések hatálya,…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >