Drágulhat az eper
Jelentős kárt tett a szabadföldi ültetvényekben az áprilisi fagy, országos szinten a kár 30 százalékosra becsülhető – írja a Magyar Idők, Ledó Ferencre, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Fruitveb) elnökére hivatkozva.
A szakember szerint Somogy megyében, ahol az eperföldek jelentős része található, akár a termés 60-80 százalékát is elvihette a hideg. Hozzátette: ha a fagy után esős idő jön, akkor elrohad a szamóca, és akkor elképzelhető, hogy hiány lesz a jó minőségű magyar eperből, ami biztosan kihatással lesz az árakra is.
Ledó Ferenc szerint a fólia alatt termesztett eperrel mennyiségi és minőségi szempontból sincs baj, a termelők bizakodóak az idei szezont illetően. A piacokon – folyamatosan jelenlévő import, többségében olasz és spanyol földekről származó és 700-100 forintos kilónkénti áron kínált eper mellett – már megjelentek a fóliasátorban nevelt magyar eprek is, ezek ára 1500-2200 forint.
A Fruitveb elnöke szerint ha nem lesz nagyobb kiesés az eső miatt, a szabadföldi eper megjelenésével az ár is csökken, bár a szakember szerint jó esetben még így is ezer forint feletti összegért kínálják majd a kiváló minőségű magyar gyümölcsöt.
Szerinte az ideális az lenne, ha a szabadföldi és a fóliás eper egymást váltaná a piacon, hiszen ha összefut a két szezon, akkor túlkínálat alakulhat ki, ami áreséssel jár. (Magyar Idők, tozsdeforum.hu, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visszatérhetnek a bogyós gyümölcsök – ha alkalmazkodunk
Az éghajlatváltozás és a munkaerőhiány erősen átalakította a magyar bogyósgyümölcs-ágazatot,…
Tovább olvasom >Termelők és feldolgozók harca a meggy-gyárakban: mélypontra zuhantak a lengyel árak
Július végén jelentős áresés rázta meg a lengyel meggypiacot: a…
Tovább olvasom >Kezdődik az almaszezon – mérsékelt kínálat, emelkedő árak
Lengyelországban megkezdődött a korai, nyári almafajták betakarítása, ám a piaci…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >