Drágul a tojás Európában és Magyarországon is
Európában és Magyarországon is megindult az étkezési tojás árának emelkedése, ami várhatóan az év végéig kitart – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) csütörtökön.
A tájékoztatás szerint az árváltozásokat az okozza, hogy az év eleji madárinfluenza-járvány, illetve a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy miatt Európa-szerte sok tyúkot kellett levágni, ezért az európai tojástermelés csökkent.
A budapesti Nagybani Piac adatai szerint a megbízható termelésből származó, jó minőségű magyar étkezési tojások árai megközelítik, illetve meg is haladják a darabonkénti 40 forintot. A mostani árnövekedés az év végéig kitarthat, és 50-60 forint közötti hazai fogyasztói tojásárak is kialakulhatnak – jelezte a BTT.
Hangsúlyozta ugyanakkor azt is: a magyar vásárlók számára előnyösebb helyzetet teremt, hogy az étkezési tojás általános forgalmi adója (áfa) az év elejétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent. A kisebb áfa miatt a hazai fogyasztók a mostani drágulás után darabonként 5-8 forinttal olcsóbban juthatnak majd étkezési tojásokhoz a nagyobb adókulcsokat alkalmazó környező országok vásárlóihoz képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Balatoni szállásárak 2025-ben: mérsékelt drágulás, de a főszezon még hozhat meglepetéseket
Ahogy közeledik a hosszú hétvége és az előszezon, egyre többen…
Tovább olvasom >Árrésstop árnyékában: így alakulnak a húsvéti bevásárlás költségei 2025-ben
Az idei húsvéti bevásárlási szezon igazi meglepetése nem a csokinyúl…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >