Drága, de jó lehet az idei bor
Kiváló évjárat lehet a 2015-ös azokon a borvidékeken, ahol jégverés, vagy szőlőbetegségek nem károsították a szépen fejlődő szőlőtermést – állítják országszerte a szüretelő szőlősgazdák.
A szőlőtermelők bizakodnak azért is, mert a tavaly leszüretelt szőlő elmaradt a 2013-as mögött, valamint az elmúlt egy évben az import is jelentősen visszaesett. Ezért valószínűsíthető, hogy a pincékben kevesebb a készlet, mint 2014. július 31-én. A tavalyi borpiaci év zárókészletét alapul véve valószínűsíthető, hogy jelenleg körülbelül 1,9 millió hektoliter bor van készleten a pincékben. Ez a mennyiség keresletnövekedést generál a szőlőfelvásárlásban, ami növelni fogja a szőlőárakat, figyelembe véve a későbbiekben részletezett import visszaesést is.
A szőlőtermesztésben jelenleg a művelt borvidéki szőlőterület nagysága meghaladja a 58 ezer hektárt Magyarországon. A leszüretelt szőlő mennyisége 2013-ban 390 ezer tonna, 2014-ben 348 ezer tonna volt. A termésátlag tavaly 5 tonna volt hektáronként, a kiemelkedően jó átlagot termő 2013-hoz képest ez 2 tonnával kevesebb hektáronkénti mennyiséget jelent. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának összegzés szerint az idén 476 ezer tonna termésre számítanak. A különböző műveletek költségeit, időtartamát és gyakoriságát első szakaszban több hegybíróval egyeztetve, a szőlőtermelés idei kilónkénti országos nettó önköltségi árát 93 forintban állapították meg, ami legalább, nettó 100 forintos centrum felvásárlási árat indokol. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Továbbra is elkötelezett a kormány a bortermelők támogatása mellett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem áll meg a szőlő aranyszínű sárgaság elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK-HNT: összefogott a vidék a hazai szőlőültetvények megvédése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

