Dr. Hasznics Milán a Qualysoft új vezérigazgatója
Dr. Hasznics Milán igazgatósági tag tölti be 2022 januárjától a Qualysoft Csoport magyarországi irodájának vezérigazgatói posztját. A szakember kinevezése óta a Qualysoft Csoport közel 660 millió forintos árbevétel-emelkedéssel zárta 2022 első és második negyedévét a tavalyi évhez képest.

Dr Haszics Milán
Dr. Hasznics Milán 2019 óta dolgozott a Qualysoft Csoportnál a szoftverfejlesztési üzletág vezetőjeként. Az új vezérigazgató felelősségi körébe tartozik többek között a vállalat Tanácsadói és Fejlesztési Szolgáltatások Üzletága, a Szolgáltatásmenedzsment Csapat, az Üzleti Szolgáltatások Üzletág, ezen belül az üzleti applikációk és szoftverek fejlesztését, továbbá a felhőalapú és DevOps infrastruktúra fejlesztését végző, illetve az IT biztonsági rendszereket működtető csapat felügyelete is.
Az informatikai szakember a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen mesterszakon végzett informatikus mérnökként, emellé pedig banki és pénzügyi irányba szakosodott. 2007-ben PhD fokozatot szerzett vezetői menedzsmentből. 2004-2007 között szabadúszó projektmenedzserként és tanácsadóként tevékenykedett, majd a 2008-2016 közötti időszakban a Budapest Bank Zrt.-nél rendszerszervezőként, projektmenedzserként és vezető szoftverfejlesztőként dolgozott.
Ezt követően a banki szolgáltatások digitális fejlesztésével foglalkozó ApPello Kft-nél, mint projektmenedzser működött közre, ahol többek között mobil applikációs platformok fejlesztését irányította. Illetve az Internet of Things szolgáltatások integrációjával foglalkozó Grape Solution Zrt.-nél, mint projektmenedzser és ügyfélkapcsolati menedzser tevékenykedett.
Sokrétű szakmai tapasztalatainak köszönhetően kiváló műszaki- és menedzsment-képességekkel rendelkezik, rendszerszemléletének köszönhetően átlátja az információtechnológiai fejlesztések szerkezetét, illetve emberközpontú vezetői képességeinek köszönhetően arra törekszik, hogy az üzleti eredmények mellett a munkavállalói szempontok is érvényesülhessenek. Úgy véli, hogy az ICT szektorban a digitalizációnak köszönhetően a vezetőknek immár komplex és magas szintű IT tudásra van szükségük a helytálláshoz, amely kellő személyes intelligenciával kell, hogy párosuljon.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több mint félmilliárd palackot váltottak vissza a Lidl áruházakban
Komoly eredményeket ért el a műanyag palackok, alumínium dobozok, illetve…
Tovább olvasom >A vásárók kedvenc FMCG-márkái – YouGov Brand Footprint 2025
Az elemzés alapja a CRP (Consumer Reach Points) mutató, amely…
Tovább olvasom >Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >