Dohány-kiskereskedelem – az Országgyűlés Brüsszelre vár
Várhatóan ismét elhalasztják a dohány-kiskereskedelmet állami kézbe adó törvényjavaslat országgyűlési zárószavazását – derült ki az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén. A Fidesz kikéri az EU véleményét.
Múlt héten a Fidesz javaslatára már egyszer lekerült az Országgyűlés napirendjéről a végszavazásra váró előterjesztés, amely szerint a dohány-kiskereskedelem joga kizárólagosan az államé lenne, a dohánytermékeket pedig csak meghatározott számú, koncessziós szerződés alapján működő, kizárólag e tevékenységet folytató dohányboltok árulhatnák.
Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke akkor a Hvg.hu-nak azzal indokolta a szavazás elhalasztását, hogy a kormány kikéri az Európai Bizottság véleményét arról, a törvényjavaslat nem ütközik-e uniós versenyjogi szabályokba. Az eltelt egy hét nem valószínű, hogy elég idő volt erre, a zárószavazás mégis bekerült a hétfői parlamenti ülés napirendjébe. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője közben vasárnap benyújtott egy zárószavazás előtti módosító indítványt, amely kiiktatott egy versenyjogi szempontból potenciálisan problémás pontot, és az új boltokat nemzeti dohányboltoknak nevezte el (erről bővebben itt olvashat).
Az alkotmányügyi bizottság hétfőn – 19 igen szavazattal 5 nem ellenében – támogatta Lázár módosító indítványát, de utána szót kért ügyrendi kérdésben a fideszes Vas Imre, és jelezte, hogy a zárószavazás elhalasztását kérik. Ő is arra hivatkozott, hogy ki akarják kérni az Európai Unió véleményét, és attól függően akár további zárószavazás előtti módosító indítványokat is benyújthatnak. (Origo, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >