dm: felelősen a vásárlókért, felelősen a munkatársakért!
A dm Magyarország 50.000 forint értékű egyszeri hozzájárulással támogatja dolgozóit, megköszönve az embert próbáló hónapokban nyújtott példamutató helytállást!
A dm így köszöni meg dolgozói munkáját, kitartását, szakmai és magánemberként tanúsított hozzáállását, amely lehetővé tette, hogy a koronavírussal terhelt helyzetben is a lehető legmagasabb színvonalon szolgálják ki a vásárlókat, segítve ezzel is a járvánnyal szembeni védekezést. Az összesen majdnem 150 millió forintból a vállalat közel 3000 munkavállalója egyidejűleg részesül. A dm dolgozói pozíciótól és bértől függetlenül ugyanakkora összeget kapnak utalvány formájában egyéni erőfeszítéseik elismeréseként az októberi fizetésük mellé.
A globális koronavírus-járvány a mindennapi élet korlátozásához, sürgős intézkedések végrehajtásához, előre nem látható változásokhoz vezetett a munkában és a magánéletben egyaránt. A dm a járványhelyzet kezdete óta alapvető higiéniai termékekkel járul hozzá a vásárlók kiszolgálásához, segíti a járványügyi védekezést. Hónapok óta a frontvonalban állni testileg és lelkileg is megterhelő a munkatársaknak.
„Gazdasági közösségünket egyben szolidaritási közösségnek is tekintjük. Így a rendkívüli helyzetre és az előttünk álló kihívásokra tekintettel fontosnak tartjuk, hogy a lehetőségeinkhez mérten anyagilag is támogassuk munkatársainkat, ezzel is kifejezve hálánkat, azért, amit a közösség szolgálatában tettetek! ” – fogalmazott Csoknyainé Horváth Gertrud, a dm ügyvezetője a vállalat munkatársainak írt levelében.
A vállalat a járványhelyzet kezdete óta kiemelt hangsúlyt fektet a munkatársak és a vásárlók egészségvédelmére. Valamennyi egységében: az üzletekben, raktárakban és az irodákban is rendkívüli intézkedések sora segíti, hogy a munkát mindenki biztonságosan, a lehető legmagasabb színvonalon végezhesse.
A vírushelyzet kihívásait a dm rugalmasan, a személyes élethelyzetek sokféleséségét figyelembe véve kezeli, miközben gazdasági közösségként egy rendkívül gyorsan változó közegben kell helyt állnia folyamatosan. „A vállalat a társadalmi felelősségvállalása részeként mindvégig prioritásként kezelte, hogy saját dolgozóinak stabilitást biztosítson. A munkatársak a járvány idején megmutatták, hogy a szolidaritás és az egymásért vállalt felelősség az éles helyzetekben még erősebbé teszi a közösséget, a közös erőfeszítéssel pedig a legnehezebb akadályok is legyőzhetők” – nyilatkozta bizakodóan a jövőre tekintve Csoknyainé Horváth Gertrud ügyvezető asszony.
Kapcsolódó cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >A dm segít, hogy minél többen hozzáférhessenek az intimhigiéniai termékekhez
A dm elköteleződött a női egészség támogatása mellett, kezdeményezéseivel továbbra…
Tovább olvasom >NKFH: dmBio Beeren Crunchy bogyós gyümölcsös 500 grammos müzlit hívtak vissza nem jelölt allergén miatt
Nem jelölt allergén (csillagfürt) miatt a Dm Drogerie Markt Kft.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >