Dinnyeszobor és dinnyelekvár készül Ópusztaszeren
Dinnyelekvár és dinnyeszobor készül szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol az is kiderül, idén ki lesz a legjobb dinnyesúlysaccoló.
Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-nek elmondta, hogy szombatra tíz mázsa magyar görögdinnye érkezik az Emlékparkba.
A skanzen szegedi tanyáján déltől dinnyeszobrokat faragnak, ki-ki kóstolhat is a mézédes gyümölcsből, az egybegyűlteket pedig alföldi népzene szórakoztatja az eperfák tövében.
Rendeznek dinnyesúlysaccoló-versenyt, amelyen az lesz a győztes, aki legpontosabban meg tudja becsülni az előtte lévő dinnye súlyát. A vállalkozó kedvűek azt is kipróbálhatják, mennyit tudnak megenni fél óra alatt a gyümölcsből. Aki indulni akar, annak ideje elkezdeni tréningeznie, hiszen a korábbi években akadt olyan versenyző, aki három kilogrammnál is több dinnyét elfogyasztott egy ültő helyében.
A tanya udvarán sárgadinnyelekvár is fő majd. Ehhez az érett sárga húsú gyümölcsöt alaposan megmossák, megtisztítják, majd kétcentis darabokra vágják. Üstben állandó kevergetés mellett főzni kezdik, s amikor levet ereszt, kevéske citromhéjat és fél rúd vaníliát adnak hozzá. Ahogy a lekvár felére besűrűsödött jöhet a cukor, s amikor az felolvadt, egy citrom leve, ami kellemes ízt ad a lekvárnak, és megőrzi világos színét is.
A legkisebbeket kézműves-foglalkozás várja, ahol akár a dinnyemagot is fűzhetnek az érdeklődők.
Kora délután vásári komédia is szórakoztatja majd a vendégeket: az amatőr színjátszók a 19-20. század fordulójának világát idézik föl zsandárral, betyárral, bíróval és pletykás menyecskékkel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >