Dinnyenapot rendeznek Ópusztaszeren
Dinnyenapot rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhatnak a gyümölcsből, és nem hiányzik majd a dinnyeevőverseny sem a programok közül.
Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-nek elmondta, szombatra öt mázsa görögdinnye és fél mázsa sárgadinnye érkezik az emlékparkba a Dél-Alföldről.
A vendégeket délelőtt a Por zenekar és az Üllési Fonó Táncegyüttes műsora köszönti a skanzen szegedi tanyájánál, ahol dinnyeszobrász-bemutatót is tartanak Rácz Lajos séffel, a látogatók kóstolhatnak a gyümölcsből, a dinnyemalommal pedig próbára tehetik ügyességüket is. A kemencében hagyományos édességeket és kalácsot sütnek, Nyári Zsuzsa, a Fűszervilág blog szerzője a gabonák egészségre gyakorolt hatásáról, Lajkó Levente pedig a fenntartható háztáji gazdálkodásról tart előadást.
A szeged-alsóvárosi portán ökojátszóház fogadja a gyerekeket, az olvasókörnél a cséplőgép működését, a szentes-dónáti szélmalomban pedig a gabonafélék feldolgozásában egykor meghatározó szerkezetet és történetét ismerhetik meg az érdeklődők.
A legbátrabbak azt is kipróbálhatják, mennyi dinnyét tudnak megenni fél óra alatt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Váratlan páros: Magyar nagymama tanította rétest nyújtani a spanyol sztárséfet
Folytatódott Dani García gasztronómiai kalandozása Magyarországon. A Bibo Budapest étlapjára…
Tovább olvasom >Megérkezett a magyar görögdinnye, a nyár íze
A görögdinnye nem csupán hűsítő nyári csemege, hanem valódi íz-…
Tovább olvasom >Új éttermi szolgáltatást vezetett be a Munch
Elindult a Munch Club, amely exkluzív éttermi 1+1 Dealekkel és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >