Dinnyenapok Ópusztaszeren
Dinnyenapot rendeztek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhattak a mézédes gyümölcsből.
Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-nek elmondta, hogy szombatra öt mázsa magyar dinnye érkezik az Emlékparkba a Békés megyei Pusztaottlakáról.
A skanzen szegedi tanyáján délután Tamás Gábor dinnyeszobrokat faragott, a malom előtt népi gyermekjátszó és kézműves-foglalkozás várta a legkisebbeket, a Nomád parkban pedig 10. századi mesterségeket – nemezelést, rokkázást, kézi orsózást, esztergálást – próbálhattak ki a vendégek.
Rendetek dinnyesúlysaccoló-versenyt, a legbátrabbak azt is kipróbálhatták, mennyit tudnak megenni fél óra alatt a gyümölcsből. A korábbi években akadt olyan versenyző, aki három kilogrammnál is több dinnyét elfogyasztott.
A tanya udvarán sárgadinnyelekvár is főtt. Ehhez az érett sárga húsú gyümölcsöt alaposan megmossák, a belét a magoktól megtisztítják, majd két centis darabokra vágják. Üstben állandó kevergetés mellett főzni kezdik, s amikor levet ereszt, kevéske citromhéjat és fél rúd vaníliát adnak hozzá. Ahogy a lekvár felére besűrűsödött, cukrot adnak hozzá, majd egy citrom levét, ami kellemes ízt ad a desszertnek és megőrzi világos színét is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tizenkilenc millió forintos bírság, 308 kilogram megsemmisített dinnye az NKFH ellenőrzésének eredménye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
10 millió kiszállított rendelés után új korszak kezdődik a Kifli.hu-nál: magyar ügyvezető veszi át a vezetést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világszerte megszerezte a B Corp™ tanúsítványt a Bonduelle
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Időtálló design Porotherm téglákkal: megnyílt a Mammut új foodcourtja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


