Dinamikusan nőtt a magyar agrárexport az év első felében
Célt értek a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújítására tett intézkedések és megvalósult fejlesztések, tovább bővült, és 6,4 százalékkal haladta meg az agrárexport az év első felében a tavalyi értéket – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.

(Fotó: drnagyistvan.hu)
A tárcavezető a bejegyzésben arra emlékeztetett, hogy a kormány stratégiai ágazatként tekint az agráriumra. Éppen ezért az uniós forrásokhoz az EU-ban Magyarország biztosított egyedül maximális, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást, így megháromszorozódott a vidékfejlesztésre fordítható támogatások mennyisége. Ugyancsak ezzel a céllal valósítjuk meg 2021 óta a rendszerváltás utáni legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési programot. Ennek köszönhetően csak az elmúlt három évben 400 milliárd forintot költöttünk állattartó telepek fejlesztésére, több mint 100 milliárd forintot kertészeti üzemek modernizálására, közel 230 milliárd forintot élelmiszeripari kapacitások bővítésére és 180 milliárd forintot a mezőgazdaság precíziós gazdálkodásra való átállására. Nélkülözhetetlen, hogy a legkisebb gazdák is léphessenek egyet előre. Az ő támogatásukat szolgálta a kisüzemek fejlesztése pályázat. Ennek révén az érintettek több mint 55 milliárd forintban részesültek – tette hozzá.
Az agrárium számára elkülönített fejlesztési források hasznosulása már most látszik
Az idei év első hét hónapjában az agrárexport elérte a 8,17 milliárd eurót, ezzel 494 millió euróval, azaz 6,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. Ez a folyamat összhangban van azzal is, hogy ugyanezen időszakban az élelmiszeripar exportértékesítése 7 százalékkal növekedett. Magyarország első öt legnagyobb kiviteli piaca Németország, Olaszország, Románia, Ausztria és Lengyelország volt, együttes részesedésük az agrárexportból meghaladta az 54 százalékot. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy kedvezően változott a kivitel szerkezete, ugyanis a feldolgozott termékek aránya 2023-ra 62%-ról 74,2%-ra növekedett, az alapanyag export aránya pedig 25,8%-ra csökkent. A miniszter szerint ezekből az adatokból is jól látszik, hogy erős agrárium nélkül nem erősödhet meg a nemzetgazdaság sem. A mezőgazdaság és élelmiszeripar átfogó megújításának köszönhetően pedig tovább fokozódhat a gazdák és az egész ország versenyképessége.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >