Dinamikusan fejlődik a Mizse forgalmazója
Tavaly a Magyarvíz Kft. az ásványvízpiac átlagos növekedésének több mint háromszorosát érte el az eladott palackok számát tekintve, olvasható a cég sajtóközleményében. A piaci érték feletti eredményt leginkább az ásványvízcég zászlóshajója, a Mizse (mint a legnagyobb növekedést produkáló márka) értékesített darabszámának 19%-os emelkedése adta.
A szénsavmentes ásványvizek térnyerését követve – 2,5 milliárd forint beruházással – újabb gyártósorba fektettek, amelyen ezentúl a modern és környezetkímélőbb robocop (négyzetes) palackokba töltik 1,5 literes mentes márkatermékeiket. Így éves szinten már több mint 300 millió palack előállítására lesz képes a cég.
A rendhagyó négyszögletű forma statikailag kiváló, stabil, az alakja miatt nem nyomódik össze, ezért könnyebben szállítható. Raktározás szempontjából pedig óriási előny, hogy közel 20%-kal jobb helykihasználással bír. Az új technológiának köszönhetően a számítógép-vezérelt töltősoron a töltési veszteséget sikerült közel 0-ra csökkenteni.
– Ismereteink szerint jelenleg egyedül a Magyarvíz Kft. hajt végre komolyabb kapacitásnövelő beruházást a magyar ásványvízpiacon az idén. A több hónapos installálást és néhány hetes tesztelést követően március közepétől indult a gyártás, amellyel további húsz új munkahelyet teremtettünk – tette hozzá Balog Zoltán kereskedelmi igazgató. //
Kapcsolódó cikkeink
Brazil üzemének bővítésébe invesztál a Coca-Cola FEMSA
A Coca-Cola FEMSA több mint 600 millió reált (kb 110…
Tovább olvasom >Közel 2,3 milliárd forintos fejlesztéssel újult meg három SPAR áruház országszerte
A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére is folytatja beruházásait a…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eltérően értelmezi a versenyhivatal vizsgálatainak eredményeit a kereskedelmi szövetség és a versenyhatóság
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >GKI-elemzés: Erősödő vendégforgalom
2025 első félévében a turisztikai szálláshelyeken közel 8,2 millió vendég…
Tovább olvasom >