Díjazták az Év Elnökét
A 32. Vezérigazgató Találkozó keretében, Röjtökmuzsajon adták át az év legkiemelkedőbb üzleti vezetőinek díjait. Az Év Elnöke elismerésben az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. alapító-elnöke, Kornai Gábor részesült.
Az ünnepélyes díjátadót követően a díjazott elmondta: a szakmai, üzleti sikerek mellett az elismerés fontos a vezetési tanácsadó szakma egészének, valamint pozitív jelzés a szakirányú felsőoktatás számára is. „Díjat kapni mindig felemelő érzés, ebben az életkorban pedig kicsit talán egy egész szakmai életút elismerését is sejthetjük mögötte” – hangsúlyozta Kornai Gábor, aki rámutatott: az Év Elnöke díj nem csak személyének, hanem a mögötte álló ütőképes, nemzetközi sikereket is felmutató csapatnak szól.
Kornai Gábor két ízben is betöltötte a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (VTMSZ) elnöki tisztét, 2001 óta a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán tiszteletbeli docens, 2015-ig a Gazdálkodástudományi Intézet Vezetési Tanácsadás Tanszékének vezetője volt. 2009-ben az Év Informatikai Cégvezetőjévé választották, 2015-ben kapta meg a BKIK Gazdasági Szolgáltatások Tagozatától a Tanácsadói Életműért díjat.
Kapcsolódó cikkeink
Tartanak az üzleti vezetők a humor használatától az ügyfélkapcsolatokban egy felmérés szerint
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentés a Board roomból (1. rész) – Interjú Rózsai Rezsővel, a KPMG Magyarország vezérigazgatójával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >