Digitalizációval és átszervezéssel sok esetben áthidalhatóak a piaci bizonytalanságok
Világszerte több mint 2300 vállalkozó és cégvezető mondta el, miként kezeli a járvány nyomán kialakult válsághelyzetet. Akiknek 2020-ban is stabil maradt a működése, vagy növekedni tudtak, azok jellemzően ügyesen szervezték át felszabaduló kapacitásaikat, és meglépték a már régóta esedékes fejlesztéseket, például a digitalizáció terén.
Az általunk ismert világ tavaly tavasszal gyökeresen változott meg, a Covid-19 járvány soha nem látott kihívások elé állította a létező összes vállalatot, függetlenül azok méretétől. De a kis- és középvállalkozások vezetői kreatív emberek, akiket túlélésre programoztak, és akik ilyenkor is kitalálni, újítani, alkotni akarnak. Egy nemrég megjelent tanulmányban őket kérdezték arról, miként navigálják cégüket át e kihívásokkal teli időszakon, és hogyan készülnek fel a jövőre.
A folyamatos innovációit a piaci trendek mentén megvalósító Salesforce negyedik éve adja ki a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó trendriportját. A legutóbbi elemzésből többek között az is kiderül, hogyan változtak a cégvezetők céljai a pandémia alatt, hogy a digitális átállás mekkora rugalmasságot igényel a részükről, és hogy a döntéshozók hogyan tervezik a felépülést, majd a növekedést a Covid-19 utáni időkben. Lássuk, a válaszok alapján, melyek azok a fő trendek a világban, amelyeket a Magyarországon működő társaságok több mint 99%-át adó kis- és középvállalkozásoknak is érdemes megfontolni!
A kkv-k prioritása az ügyfélmegtartás
Jellemzően azok a vállalkozások tudták elkerülni a recessziót 2020 első három negyedévében, ahol rugalmassággal, az ügyfélkapcsolatok elmélyítésével, valamint a partnereknek nyújtott szolgáltatások fejlesztésével tették szorosabbá ügyfélkapcsolataikat. A prosperáló cégek 49, míg a stagnáló vállalkozások 41%-a mondta azt, hogy nagyobb mozgásteret adnak az ügyfeleiknek, például kibővített fizetési vagy áruvisszaváltási szabályzattal. Miért fontos ez? A kkv vezetők közel fele (48%) nyilatkozta, hogy a legnagyobb kihívás most a cég életében az új ügyfelek megszerzése.
Még mindig pozitív a jövőképe a kkv-knak, de már csökken az optimizmus
A pandémia előtti kihívások (ügyfélszerzés, tőkésítés) mellett a cégvezetőknek most olyan új elvárásoknak is meg kell felelni, mint a cégműködés felülvizsgálata, a járványügyi rendeletek betartása vagy a megfelelés az olyan megszaporodó ügyféligényeknek, mint például az azonnali online rendelkezésre állás. Ennek ellenére augusztusban a válaszadók 72%-a nyilatkozta, hogy optimistán tekint a jövőbe – igaz, ez az arány márciusban még 80% volt. „Érthető, ha a kkv szektor egészét átfogó felmérésekben összességében az optimisták vannak többségben, hiszen a járvány okozta válság sajátossága, hogy nem általánosságban sújt mindenkit egy kicsit, hanem egy szűk réteget nagyon. Ráadásul a második hullám gazdasági hatásai mérsékeltebbek, például a feldolgozóiparban nyoma sincs a tavaszi sokknak, így tényleg nagyon koncentráltan érint súlyosan néhány ágazatot, úgy mint turizmus, vendéglátás – kommentálja a kutatás eredményeit Madár István, a Portfolio vezető elemzője. – Az általános optimizmus mögött azonban nem csak néhány szereplő komoly problémája sejlik fel, de a gazdasági helyzetértékelés időben hullámzó alakulása rávilágít arra is, hogy a kkv szektor sokkal érzékenyebben, hektikusabban reagál a járvány alakulására.” Tehát az, hogy lesz-e harmadik hullám 2021-ben, hogy mikor szűnnek meg a korlátozások, vagy hogy milyen válaszlépésekkel reagál a gazdasági folyamatokra a szektor, az nagyban befolyásolhatja az ide tartozó vállalkozások kilátásait.
A technológia adta lehetőségek hatékony kihasználásával lehet kitűnni
A tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben a gyorsan változó környezetben azok a kkv vezetők tudják mozgásban tartani a cégüket, akik bátran integrálják a technológiai lehetőségeket, például új, digitális korszakot tudnak nyitni az ügyfelekkel történő kapcsolattartásban. „Az emelkedő pályán lévő vállalkozások egyre szívesebben vezetnek be automatizált ügyfélkezelést (CRM), alkalmaznak ügyfélkiszolgáló és email marketing szoftvereket” – állítja Bükkösy Ádám a tanulmányt megrendelő Salesforce regionális értékesítési igazgatója, aki szerint az iparspecifikus, cégre szabott IT és technológiai megoldásokkal nemcsak a sales, a marketing és az ügyfélkezelés terén maximalizálhatók a folyamatok, de a back office frontján is.
A lendületben lévő kkv-k felkészülnek a következő krízisre is
Bár a cégvezetők legfőbb szempontja a járvány miatti forgalomkiesés ledolgozása, sokan elkezdtek figyelni arra is, hogy a kiszámíthatatlan jövő miatt egy sokkal rugalmasabb cégszerkezetet alakítsanak ki. „Ennek érdekében három kulcsfontosságú területet terveznek digitalizálni: az ügyfélkezelést, a munkafolyamatokat és a belső kommunikációt – mondja Kellényi István az üzleti automatizációval foglalkozó IT tanácsadó BitMist alapítója. – A marketing team által végzett feladatok a cégek nagy részénél akár 70%-ban automatizálhatóak lennének. Ennek eredményeként valós adatok által válik elérhetővé és riportolhatóvá a marketing kiadások megtérülése, ami nagyban segíti a költséghatékonyságot, és akár azonnali beavatkozást tesz lehetővé. Aki előbb teszi meg az elengedhetetlen első lépéseket a digitális átszervezésben, az előnybe fog kerülni a versenytársaihoz képest.”
Az effajta hatékonyságnövelés teremti meg a lehetőséget azokra az átszervezésekre is, amelyekkel megtartható lenne a jelenlegi munkaerőállomány egy olyan időszakban, amikor – a felmérés szerint – a cégvezetők 25%-a fontolgatja a leépítést. A válaszokból kitűnik, hogy azok tudtak előre lépni a válság alatt, és akár meg is többszörözni a bevételüket, akik nem a költség optimalizálást tűzték ki rövid távú célként, hanem a produktivitás növelését, az ebből fakadó kihívásokat pedig a digitalizáció eszközeivel oldották meg. Sokan számoltak be az üzletfejlesztés egyéb, nemvárt előnyeiről is: ilyen gyakori példa, amikor a vállalkozást akarták digitálisan elérhetővé tenni az ügyfelek számára, de az átszervezés nyomán a cég vezetésének lehetősége nyílt arra is, hogy a távmunkára kényszerülő alkalmazottak munkafolyamatait is átláthatóvá, követhetővé tették az új technológiák segítségével.
A kutatást a Salesforce megbízásából a The Harris Poll végezte 2020 márciusában és augusztusában 2-200 főt foglalkoztató, évi 1 milliárd dollárnál (USD) kisebb bevétellel rendelkező vállalkozások vezetőivel.
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Leáll a Carrefour az akciós újságok terjesztésével Franciaországban
Március 31-ével megszünteti a Carrefour a nyomtatott promóciós szóróanyagok terjesztését…
Tovább olvasom >Közel 6 milliárd euró bírság a GDPR óta
2024-ben az uniós adatvédelmi hatóságok összesen 1,2 milliárd euró bírságot…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >