Digitálissá válik Buda egyik legnépszerűbb termelői piaca
A Czakó Termelői Piacz és a Mastercard ma bejelentette, hogy közösen dolgoznak azon, hogy a piac vásárlói valamennyi árusnál fizethessenek elektronikus módon, legyen az azonnali átutalás, QR-kódos, mobil-vagy hagyományos bankkártyás fizetés. Az itteni árusok túlnyomó többsége már most elérhetővé tette ezen megoldások valamelyikét a vásárlók számára.
„Azért is indítottuk el Doppio nevű infrastruktúra fejlesztési programunkat, hogy a régi, robosztus POS terminálok helyett olyan megoldásokat adjunk a kiskereskedők kezébe, amelyek jól beilleszthetők a napi munkavégzésükbe. Ma már számos mPOS eszköz vált elérhetővé, de a Telefonterminál megoldásnak köszönhetően akár egy Android típusú okostelefon vagy tablet is alkalmassá tehető kártyás fizetések fogadására”
– mondta Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója. „Úgy látjuk, hogy az elérhető megoldások sokszínűsége még jobban felgyorsíthatja a digitális fizetések térnyerését, hiszen az érintett vállalkozók többféle megoldás közül választhatnak, így nem kényszerként, hanem lehetőségként élik meg a fejlesztést”.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/06/AB10812-1024x682.jpg)
A Czakó Termelői Piacz szombatonként és vasárnaponként, az I. kerületi Czakó Kertben várja vásárlóit.
A Telefonterminál használatához a kereskedőnek egy alkalmazást kell letöltenie a saját mobiltelefonjára, és néhány perc alatt az eszköz készen is áll a digitális fizetések fogadására. A vásárlóknak tehát elég a kereskedő okostelefonjához érinteni kártyájukat, mobiljukat vagy más fizetésre alkalmas eszközüket. A Telefonterminál kifejezetten a szolgáltatók és kisvállalkozások számára kínál gyors és költségkímélő megoldást, hiszen egyszerűen implementálható és nincs külön eszköz igénye sem.
„Az elsők között voltam, akik letölthették és élesben használhatták ezt az alkalmazást. Gyakori kérdés nálam, hogy lehet-e kártyával fizetni. Miután elhangzik, hogy igen, a vevő tekintete elkezdi fürkészni, hogy hol van a pulton az eszköz, amihez a bankkártyáját, óráját vagy a telefonját érintheti. A telefonom a terminál! – jelzem nekik, miközben kezemben tartom a készüléket. Egyre többen készpénzmentesek, így nekem egyre kevesebb aprópénzzel kell készülnöm a reggelekre. Almalevünk a régmúltból a jonatánalma ízeit hozza vissza, a nagymama almás pitéje íze van mondat sokszor elhangzik. Lényeges, hogy mindez készpénzmentesen is elérhető legyen annak a vevőnek, aki megtiszteli bizalmával a Csakis Alma Manufaktúrát”
– mondta Csáki Miklós, a Csakis Alma Manufaktúra vezetője.
A Czakó Piacz modern, innovatív piac, amely igyekszik maximálisan kiszolgálni vásárlóit és kreatív módon válaszolni valamennyi igényükre. Ez alól a fizetési szokások sem képeznek kivételt: ma már a digitális fizetés biztosítása alapelvárás lett, a vásárlók pedig örülnek, hogy az eddig készpénz uralta piacozás során is egyszerűbben, kényelmesebben vásárolhatnak elektronikus fizetéssel.
„A Czakó Termelői Piacz heti rendszerességgel kerül megszervezésre. A hagyományos piaci értelemben, modern termékekkel is színesítve, szombatonként és vasárnaponként más-más termelők jönnek el a Tabán legöregebb vincellérházába. Nem csak nekünk, termelőinknek is fontos a tudatos, fenntartható táplálkozás, a lekváros/szörpös üvegeket, tojásdobozokat visszaveszik termelőink és új Czakó Piaczos vászon táskáink is gyártás alatt vannak. Tekintve, hogy hétről-hétre előfordulnak új termelők nálunk, nem elvárható, hogy a vásárló mindig annyi pénzt hozzon magával amennyire szüksége lesz. Termelőink is észrevették, hogy ha mindig ilyen kívánatos termékekkel jönnek, csak segítenek vásárlóiknak, ha kártyaolvasó terminált is beüzemelnek. Ahol ez még nem valósult meg, ott több helyen az átutalás működik”
– mondta Várady Luca, Czakó Termelői Piacz vezetője.
A digitális fizetés lehetősége az árusoknak is segítséget jelent, mivel egyszerű, kényelmes és gyors, emellett a vásárlói elégedettséget is növeli, hiszen régóta erős igény mutatkozott rá. A legtöbb kereskedő elmondása szerint az is nagy segítség, hogy az ő oldalukon sincs nagy címletekkel való bajlódás és visszaadási probléma, valamint gyorsabban halad a sor, ami mindig kritikus kérdés szombat-vasárnap délelőttönként. A Czakó Piaczon 90 százalék azon eladók aránya, akik elfogadnak valamilyen elektronikus fizetést, a cél pedig az, hogy idővel akár készpénz nélkül intézhessük a teljes bevásárlást.
Kapcsolódó cikkeink
Nyitottak a német vásárlók a biometrikus azonosítással történő fizetésre
Egy friss Mastercard-felmérés szerint a német fogyasztók 43%-a nyitott arra,…
Tovább olvasom >A kártyás fizetés ma már alapelvárás a kereskedőktől
„A kártyaelfogadás ma már olyan, mint egy közműszolgáltatás: alapelvárás. Aki…
Tovább olvasom >Élményekkel teli csizma: Az európai Z generáció kedvenc ajándékai
Bár a legújabb AirPodsra vagy egy dizájner táskára sem mondanak…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >