Digitális Forradalom a nyúlhústermelésben: sikeresen zárult a Tetrabbit és az Állatorvostudományi Egyetem innovatív projektje
A digitalizáció az élet minden területét átalakítja. Ma már mindenki számára egyértelmű, hogy az állattenyésztésben is létkérdés, hogy be tudunk-e lépni ebbe az új korszakba. A digitalizáció azonban nem csak azt jelenti, hogy digitális eszközöket használunk: az információkat fel kell dolgozni, és csak az emberi elme számára képtelenül hosszadalmas és bonyolult számítások eredményének megismerésével, megértésével alakíthatjuk úgy gondolkodásunkat és döntéseinket, hogy az elvárt sikereket el tudjuk érni.

30 tenyésztő és szaporító, valamint hizlaló telep található és összesen 45 000 anyanyúl és 250 ezer hízónyúl termel egy időpillanatban
A Tetrabbit Kft., közép-európai régió legnagyobb és legmodernebb nyúlvágóhídjának üzemeltetője, valamint az Állatorvostudományi Egyetem, hazánk egyetlen állatorvosképző intézményeként a teljes nyúlhústermelő vertikum digitalizációjának megvalósítására 2021-ben indított kutatás-fejlesztési projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával. A közös projekt végrehajtása során kifejlesztett my-rabbit.eu rendszer a világon az első és idáig egyetlen informatikai rendszer, ami a nagyüzemi nyúlhústermelést teljeskörűen lefedi. A termelési ciklus lépései során a dolgozók digitális űrlapokat töltenek az okostelefonokon; a testsúlyok, alomsúlyok mérése olyan mérleggel történik, amely az okostelefonokkal képes kommunikálni; ipari számítógépek mérik az istállókban a környezeti paramétereket, és a mért adatok és a beállított célparméterek alapján szoftverek vezérlik az épületgépészeti berendezéseket. A vágónyulak feldolgozása során a vágási kihozatalról, az elkészített termékek mennyiségéről, a vágósorba épített automata mérleg adatairól, egyedi testsúly adatokról is azonnali információt lehet szerezni.
A rendszert bevezették a Tetrabbit Kft. teljes integrációjában, amelyben országszerte 30 tenyésztő és szaporító, valamint hizlaló telep található és összesen 45 000 anyanyúl és 250 ezer hízónyúl termel egy időpillanatban, míg az élelmiszerüzem éves szinten 1000 feletti azonosított tételen belül 2,2 millió vágónyúlból közel 500 féle terméket állít elő. A fejlesztésnek köszönhetően így minden élelmiszertermék precízebb irányítás alatt, pontosabb nyomonkövetéssel, tehát költséghatékonyabb módon készül, és ez hosszú távon alapozza meg a vállalat nemzetközi versenyképességét.
Kapcsolódó cikkeink
Euromonitor International 2025: A szépségipar fő trendjei
A szépségápolási és személyes higiéniai piac dinamikus növekedést mutat, amelyet…
Tovább olvasom >Digitális hagyományőrzés az alfa generáció jegyében
Az idei húsvétkor kiváló példát mutat számos magyar település arra,…
Tovább olvasom >Újra reflektorfényben a nyúlhús: lendületben a hazai fogyasztás, de továbbra is az export a húzóerő
A kétezres évektől kezdve alapjaiban alakult át a hazai nyúltenyésztés…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >