Destatis: Emelkedtek a német termelői árak januárban
Németországban a vártnál jelentősebben emelkedtek a termelői árak januárban havi és éves összevetésben is, elsősorban az energiaárak növekedése miatt. Az éves drágulás az adat 1949-es jegyzése óta a legnagyobb volt.

2,2 százalékos emelkedés
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn közölte, hogy januárban a termelői árak emelkedése 2,2 százalékos volt az előző havihoz és 25 százalékos 2021 januárjához képest.
Az elemzők havi 1,5 százalékos termelői áremelkedést vártak a decemberi 5 százalék után, és a decemberivel megegyező, 24,2 százalékos éves növekedést becsültek a múlt hónapra.
Januárban az energiaárak éves szinten 66,7 százalékkal, havi összevetésben pedig 1,3 százalékkal nőttek. Az éves növekedésen belül az elosztóhálózati földgáz ára 119 százalékkal, az elektromos áramé pedig 66,7 százalékkal emelkedett.
Tavaly átlagosan 10,5 százalék volt a termelői áremelkedés Németországban, miután 2020-ban 1 százalékos csökkenést jegyeztek fel 2019-hez viszonyítva. Tavaly átlagosan 24,8 százalékkal nőttek az energiaárak az előző évi 4 százalékos csökkenés után, a földgáz ára 41,7 százalékkal emelkedett, míg az elektromos áram 25,1 százalékkal drágult 2021-ben.
Kapcsolódó cikkeink
A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >