Desszert verseny és Innovációs verseny a SIRHA Budapest kiállításon

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 18. 12:04

2014. március 10. és 12. között kerül megrendezésre a HUNGEXPO új szakvására a SIRHA Budapest kiállítás. A sokszínű szakmai program mellett kerül sor a SIRHA Budapest Desszert versenyre, melynek szakmai együttműködő partnere Kolonics Zoltán, a Gerbeaud kreatív cukrász séfje, és az Innovációs versenyre, amibe a kiállítók termékeikkel nevezhetnek.

sirha_banner300x200Az idén debütáló szakkiállítást a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont A pavilonjában látogathatják az érdeklődők. A pavilonban januárban közel 8 000 m2 volt foglalt, ám a jelentkezések a nyitónap közelségének ellenére is folyamatosan érkeznek.

A kiállítás fővédnöke Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

 

A kiállítók közt jelen lesznek food és non-food termékeket forgalmazók, pék- és cukrász alapanyaggyártók és forgalmazók, gépgyártással, konyhatechnológiával foglalkozó cégek. A látogatóknak így módjukban lesz tájékozódni az élelmiszeripari, vendéglátóipari, pék- és cukrászipari beszerzési lehetőségekről, új üzleti kapcsolatokat építhetnek ki, és hatékony megoldásokat találhatnak céljaik megvalósítására.

A korábbi FOODAPEST, HOVENTA és UKBA kiállítások regisztrált látogatói ingyenes meghívót kapnak a kiállítás előtti hetekben. A több ezres címlista alapján a meghívottak sorát kiegészítik a kiállítók által meginvitált látogatok, illetve azok a külföldi buyerek, akiket támogatóinkon keresztül érünk el.

A rendezvény kiemelt szakmai partnere a METRO, kiemelt médiatámogatója a Trade Magazin és együttműködő partnere a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága. A METRO mintegy 800 m2 standon mutatkozik be, ahol az áruházlánc kínálatával részletesen megismerkedhetünk majd.

A kiállítók közt szerepel továbbá a Hungerit Zrt., a Fonyódi Ásványvíz Kft., a Prémium Kert, a BISQUIT Kft., a Kessko, a BFL, a Cesarin, a MEC3 Hungaria Kft., a PreGel, az ASSUR Kft., a Földi Kft, a Progast Kft., a Flexys Kft., a Winterhalter, a Hagleitner és az SCA Hygiene Products Kft és még sokan mások.

A kiállítás célcsoportjának elérésében, a közvetlen kapcsolattartás, és a külföldi potenciális vásárlók meghívása mellett fontos szerepe volt a regionális kommunikációs kampánynak. A hazai gazdasági és szakmai lapok, online portálok mellett cseh, román, szlovák, szerb, ukrán, horvát és lengyel tematikus oldalakon is olvashattak a SIRHA Budapest kiállításról a piaci szereplők.

 

A kiállítás programjai számtalan témát járnak körbe. A konferenciák, előadások és bemutatók a szektor bármely területéről érkező szakemberének érdekes és hasznos lehet.

Néhány programról részletesen:

 

Bocuse d’Or Hungarian Selection

A SIRHA Budapest kiállítás ad helyet a nemzetközi verseny magyar elődöntőjének. A 6 séf előkészítő tréningje már januárban megkezdődött, és már tudhatjuk, hogy a menü kötelező alkotó elemei svéd malac, osztriga, kagyló és a fekete tőkehal. A Bocuse d’Or több mint két évtizedes múltjával az egész világon meghonosította azt a fajta versenyzést, ahol az indulók a világ legnagyszerűbb séf-zsűrije előtt készítik el adott időre munkáikat. A verseny időpontja 2014. március 12.

Itt fontos még megemlíteni, hogy a Magyar Bocuse d'Or Akadémia benyújtotta pályázatát a Bocuse d'Or 2016 évi európai döntőjének budapesti rendezésére és bekerült a short listbe. A szakácsverseny helyszíne akkor is a SIRHA Budapest kiállítás és a HUNGEXPO lenne.

 

Élelmiszeripari Börze

Az élelmiszeriparban állami szinten fontos szakmai szerepet betöltő szervezetek egy szigeten jelennek majd meg a kiállításon. A kör alakban elrendezett látványos standegyüttes az Élelmiszeripari Börze nevet viseli. A Börze és a sziget 4 fő elemét a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Vágóállat- és Hús Terméktanács és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal alkotja. Mellettük kisebb standokon további kiállítók jelennek meg, és a szigethez tartozó színpadon előadásokat hallgathatnak meg.

 

Future Store Innovations

Ismét lesz lehetőség, hogy megtekintsék a jövő áruházát, és annak innovatív termékeit és megoldásait, a SIRHA Budapest hivatalos lapja, a Trade magazin és a Trade Marketing Klub szervezésében. Ahogy az elmúlt négy évben, úgy idén is közel 40 cég mutatja be azokat a szolgáltatásokat, eladásösztönző megoldásokat, vásárláshelyi hatékony eszközöket és természetesen az idei év legújabba termékeit. Idén is 25-30 fős csoportok moderátor segítségével nézhetik végig, mit kínál a jövő, mivel találkozhatunk a következő időszakban a boltokban.

 

Kreatív Konyha Fórum

A hétfői és keddi napokon változatos programot mutatnak be a Kreatív Konyha Fórum előadói. Olyan aktuális témák mellett, mint a péktermékek előállítása éttermekben és szállodákban, szó lesz még példamutató éttermi törekvésekről, alap-anyagok különböző felhasználásáról, tányérdesszertekről, fagylaltokról, táplálékallergiával élőknek készíthető desszertekről.

 

Trendsziget

A Magyar Bútor és Faipari Szövetség gondozásában valósul meg a Trendsziget. Ezen a standon több szállodai szobaberendezést is bemutatnak, így a látogatók ízelítőt kapnak különböző stílusokból, a legújabb trendekből.

 

Desszert verseny

A kiállítás cukrász nagykövete Kolonics Zoltán, a Gerbeaud kreatív cukrász séfje. Kolonics Zoltán és egy szakértő zsűri közreműködésével valósul meg a SIRHA Budapest Desszert versenye, melyet desszert és tányér desszert kategóriában hirdetnek ki. A pályázat célja, hogy hazánkban is meghonosítsa a kreatív cukrászatot, teret adjon az előremutató, multikulturális desszerteknek.

A jelentkezési feltételekről bővebben: http://www.sirha-budapest.com/desszert_verseny

 

Innovációs verseny

A szakkiállítás bejelentkezett kiállítói nevezhetnek az Innovációs versenyre. A kiállítók négy kategóriában nevezhetnek termékeikkel és szolgáltatásaikkal: élelmiszeripar, cukrászat és sütőipar, horeca szolgáltatók, gépek és technológiák. A SIRHA Budapest Innovációs versenyének szervezője a Trade magazin.

A jelentkezési feltételekről bővebben: http://www.sirha-budapest.com/innovacios_verseny

 

Pékek Fejedelmi Rendje

Bemutatók keretében esik szó hagyományokról és modernizációról, sütőipari termékek készítéséről korszerű berendezésekkel, csomagolóanyagokról, régiós jellegzetességekről és dagasztási technikákról. A szakmai fórumra pedig a standon kialakított kávé- és teaházukba várják az érdeklődőket. A fórum központi témája: Kapcsolat a sütőipar és a vendéglátóipar között, élelmiszeripari és táplálkozási trendek.

 

A potenciális látogatók érdeklődése, a kiállítók előkészületei és szerepvállalása, és a támogató partnerektől érkező visszajelzések alapján sok lehetőséget rejt magába az új kiállítás, amiben bíznak a partnerek, és a SIRHA Budapest sikere új távlatokat hozhat a szektor regionális üzleti lehetőségeit tekintve.

 

A kiállítás tehát március 10. és 12. között tart nyitva, minden nap 10 órától 17 óráig.

A látogatói regisztrációról, a kiállítói listáról és a részletes programról bővebb információt a kiállítás weboldalán találhatnak: www.sirha-budapest.hu

Kapcsolódó cikkeink