Demján szerint átütő siker a Széchenyi Kártya
A Széchenyi Kártya átütő siker lett, a KA-VOSZ-on keresztül a termék a magyar kis- és középvállalkozások jelentős részét el tudta érni – mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn az érdekképviselettel együttműködő Haller Vállalkozói Hiteliroda átadásán, Budapesten.
Demján Sándor a ferencvárosi iroda megnyitó beszédében kiemelte: Magyarország jövője és a foglalkoztatottság növelése a kis- és középvállalkozásokon keresztül valósulhat meg. A VOSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: Magyarországon az európai uniós programoknak a termelő tevékenységet kell támogatniuk, az uniós fejlesztési forrásokból a magyar kis- és középvállalkozásoknak tőkejuttatást kell kapniuk.
Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, hogy a Széchenyi Kártya 2002. évi kibocsátása óta 820 milliárd forint kedvezményes hitelt juttatott el a vállalkozásokhoz. Eddig 180 ezren igényeltek Széchenyi Kártyát és 136 ezret adtak ki.
A Széchenyi Kártya 86 százalékát a megyékben bocsátják ki. Krisán László hangsúlyozta, hogy a vállalkozások a Széchenyi Kártya Program kibővítése révén választhatnak a nekik leginkább megfelelő konstrukciókból. Utalt arra, hogy 2011 január első napjaiban a pályázati támogatásokhoz szükséges önerő egy részét is lehet majd a Széchenyi Kártya Önerő Hiteléből fedezni, és dolgoznak a Széchenyi Kártya mezőgazdaság területére történő kiterjesztésén – írja a ProfitLine.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
AI-területen kötött stratégiai megállapodást az LG és a Microsoft
Az LG a 2025-ös CES-en mindenki számára kézzelfogható és átélhető…
Tovább olvasom >Elértek egy határt a lakásbiztosítások
Úgy tűnik, hogy Magyarországon elérte a maximumát azoknak a háztartásoknak…
Tovább olvasom >K&H: ennyivel drágultak a lakások a leginkább érintettek szerint
A középkorú magyarok pesszimistábban látják a lakások árának alakulását 2024…
Tovább olvasom >