Decembertől szigorodnak a növényegészségügyi előírások
December 14-én szigorodnak a növényegészségügyi előírások, amelyek minden külföldről hazautazót érintenek – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
A december 14-től alkalmazandó új szabályozás előírja az útipoggyász kötelező ellenőrzését, illetve az eddigiekhez képest szigorúbban jár el a kis mennyiségben (fogyasztási mennyiség) behozott növények, növényi termékek kapcsán is.
Ez azt jelenti, hogy bizonyos növények esetében akár már egyetlen termés is csak növényegészségügyi bizonyítvány birtokában szállítható be valamely harmadik országból az Európai Unió tagállamaiba.
A közlemény szerint az utazók a déli országokból vagy egzotikus tájakról származó, természetben gyűjtött, piacon beszerzett, de akár az üzletben vásárolt, ültetésre szánt növényeken és terméseken olyan, Magyarországon nem honos növénykárosítókat hozhatnak magukkal, amelyek komoly gazdasági és természeti károkat okozhatnak. Kockázatos lehet például egy nyaralásról hazahozott leanderhajtás elültetése is.
Az Európai Unión belülre nem vonatkoznak ezek az előírások, azonban közös érdek, hogy az utazásokról a kockázatok csökkentése érdekében sem az EU-n kívüli, sem azon belüli országokból ne hozzon senki magával növényt, növényi terméket Magyarországra – írja a hivatal.
Az új szabályozással érintett növények végleges listáját tartalmazó jogszabály várhatóan novemberben-decemberben jelenik meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Problémarétegek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
